Rúg-6 Fc – Immo Pifu FC 5-0 2015.04.26

Írta: Szilvási János (Rúg-6 FC)

rug6cspat

 Rúg-6 FC – Immo Pifu FC 5-0 (1-0)

IV. osztály 1. csoport 20.forduló

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

Remek futball időben az osztályhoz képest népes közönség előtt rendezték meg a csoport egyik presztízs összecsapását.
A vendég csapat a dobogóért folytat éles küzdelmet, míg a vendéglátók jelenleg a középmezőny alján szerénykednek, de ez leginkább az őszi szereplésüknek köszönhető, a tavaszi szezonban nagy hajrába kezdtek és fordulóról fordulóra meglepetés eredményeket szállítva egyre közelebb kerülnek az élbolyhoz.
A mérkőzés jó iramban kezdődött, mindkét csapat megszervezte a védekezését, de ezzel együtt igyekeztek támadólag fellépni. Mindezeknek köszönhetően egy változatos, akciódús időszakot láthattak az érdeklődők, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, mígnem a 17. percben a hazai csatár. Hornyák a tizenhatos magasságában kapott labdát, átvette majd lapos, éles lövést eresztett el, a vendégek addig jól teljesítő kapusát ez meglepte, és a labda a lábai mellett utat talált a kapuba.(1-0)
A vezető gól megszerzése után a Pifu csapata emelte a fordulatszámot és több helyzetet is kialakítottak, ekkor szükség volt a hazai hálóőr bravúrjaira is ahhoz, hogy gól nélkül megússzák, de ezen a mérkőzésen még a kapufa is a hazai csapattal volt, mivel két alkalommal is a lécről pattant vissza a labda a mezőnybe.
A félidő végére ismét a hazai csapat vette át az irányítást, több ziccer is kihasználatlanul maradt, egy kapu előtt Plesa ellen elkövetett szabálytalanságot nézett el a játékvezető, szinte mindenki büntetőnek látta az illetékes kivételével, de a szünetre maradt az egy gólos hazai előny.

A második félidő szinte ott kezdődött, ahol az első abbamaradt, egymásnak estek a csapatok, és benne volt a levegőben, hogy ez nem egygólos mérkőzés lesz.
Öt percet kellett várni és egy gyors támadás,t követően a hazai csapat hátvédjétől Cservákhoz került a labda a csatár jó ütemben helyezett Hornyák fejére, aki a hosszú sarokba bólintott.(2-0)

A második gól megfogta a vendégcsapatot, a pillanatnyi rövidzárlatra a Rúg-6-osok erre ráéreztek és odanyomták ellenfelüket a kapujához, futószalagon alakították ki a jobbnál jobb helyzeteket, ebben az időszakban a vendégek kapusa bravúrok sorozatát bemutatva tartotta mérkőzésben csapatát. A bravúrok is csak a hatvanadik percig jelentettek megoldást, ekkor a mérkőzésen több helyzetet elpuskázó hazai csatár, Cservák György kapott Hornyáktól egy forintos labdát, amit a kapusba lőtt, de a kipattanóra harcosan lecsapott és ismét kapura fordult, miközben egy védő a büntetőterületen buktatta, a jogos tizenegyest a sértett magabiztosan értékesítette.(3-0)

Továbbra is lendületben maradt a Rúg-6, az agresszív letámadásnak köszönhetően csak rövid időszakokra volt a vendégeknél a labda, ennek ellenére mindent megtettek, hogy a különbség ne legyen nagyobb, az osztályhoz képest nagy iram ellenére sportszerű volt a mérkőzés, a belemenéseket követően szinte azonnal elnézést kértek egymástól a játékosok.
A harmadik találat után tíz perc elteltével a középpályán Papp szerzett labdát, felnézett és ismét Cservákot ugratta ki, aki rövid labdavezetés után a kapus lábai között talált a hálóba, ezzel megszerezve második találatát.(4-0)
Újabb hét perc elteltével a védősorból a jobb oldalon előrehúzódó Moóri kapta a labdát, felnézett és az egyetlen jó megoldást választotta, pontos beadásával jó barátját találta fejbe, aki a hosszú felső sarokba bólintott, ezzel önmaga harmadik, csapata ötödik gólját szerezve.(5-0)

 

A mérkőzésből hátralévő időszakban a hazai csapat több poszton cserélt, ezzel minden játékosának lehetőséget adva, a vendégek levegőhöz jutottak, kijöttek a szorításból, és ismét vezettek néhány támadást, de az eredmény már nem változott.
A kilátogató nézők egy jó mérkőzést láthattak, ahol az eredmény talán meglepetés, de szinte mindenki szerint megérdemelt, az esélyesebb vendégek emelt fővel viselték a vereséget végig becsületesen küzdöttek de ezen a napon ez ennyire volt elég.
A Rúg-6 csapata győzelmével tovább sűrítette a tabellát, úgy tűnik, hogy az első és második hely már gazdára talált, de a forduló többi eredményének is köszönhetően a dobogó legalsó fokára még legalább hat csapat odaérhet, ezért a hátralévő fordulókban rendkívül kiélezett összecsapásokra, jó mérkőzésekre lehet számítani.

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.