affc rtk pestifoci 003

Elképesztő körítéssel került megrendezésre a Ferencvárosi FC – Rákosmenti TK BLSZ1-es rangadó, amely arról szólt, hogy melyik csapat tud megragadni Budapest első osztályában.
Az FFC több száz fanatikus szurkoló támogatását élvezte a találkozón, akik végig nagy elánnal hajtották a zöld-fehéreket, helyenként osztották az ellenfelet, és korábbi NB1-es meccsekhez hasonló extrém hangulatot teremtettek.

affc rtk pestifoci 005

FFC - RTK 3-2

BLSZ1. 29. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve:ITT

affc rtk pestifoci
Annak ellenére, hogy nyilván az RTK számára óriási kihívást jelentett ez a meccs, Szakál Béla tanítványai nem ijedtek meg, és hiába támadott többet az FFC, a 21. percben Borsos Zoltán 18 méterről óriási gólt ragasztott a jobb felső sarokba. 0-1
A 30. percben nem állt messze az egyenlítéstől a hazai csapat, de a múlt héten az Unione ellen nagy gólt lövő Baranyi Péter, szép csel után 18 méterről ezúttal fölé lőtt.
A félidő hajrájában Szirmai Dávid (FFC) még közelebb állt a gólhoz, egy bal oldali beadás után fejelt kevéssel mellé.
A 45. percben aztán könnyedén kettőre növelhette volna előnyét az RTK. Borsos Zoltán beívelése után Kovács Erik óriási helyzetben fölé lőtt.
Az első játékrész végén kimaradt helyzet ellenére a vendégek elégedetten mehettek a szünetre, hiába támadott többet az FFC, nekik állt a meccs.
Aztán gyorsan kiderült, hogy egy egészen más második játékrészt fogunk látni. A 48. percben Balló Harold egy jobbról bepasszolt labdát 14 méterről a kapu jobb sarkába lőtt. 1-1
A gól után pár perccel előbb kimaradt egy újabb hazai lehetőség, majd a túloldalon Móricz Dávid fejesét fogta Nagyjános Zoltán.
Aztán a 60. percben visszavette az előnyt az RTK! Kovács Erik indult meg nagy sebességgel a bal oldalon, majd 16 méterről kemény lövést eresztett meg, Nagyjános Zoltán védeni tudott, de a kipattanót Bese Ádám bevágta. 1-2

azffc rtk pestifoci

A gól után pár perccel néhány ferencvárosi szurkoló szétfüstölte a lelátót, majd a hazaiak két nagy helyzetet is elpuskáztak. Előbb Balló Harold lövését ütötte ki Kleisz Gergely, majd Szirmai Dávid beadása után Savrnoh Norbert fejesét fogta a kapus.
A 80. percben aztán ismét kiegyenlített az FFC! Egy jó helyről elvégzett szabadrúgás kijött Kleisz Gergelyről, a kipattanót viszont Balló Harold a kapuba jutatta, úgy tűnt, hogy kézzel. 2-2

A megadott gólt több hazai szurkoló a pályán szerette volna ünnepelni, de a rendezők és a ferencvárosi játékosok kiterelték őket.
A rettentő hevesen reklamáló Bogdalik Zoltánt (RTK) a találat után kiállította a játékvezető.
Ezután az FFC nagy elánnal ment a harmadik gólért, de a 85. percben mégis majdnem ők kaptak egyet. Egy bal oldali szöglet után Bakos Gergely a kapu torkából nem tudta a hálóba fejelni a labdát.
Forró volt a hangulat a hajrában, és a tetőpont a végére maradt.
Három perces hosszabbítást jelzett a játékvezető, és ez elég is volt a mindent eldöntő gólra! A 92. percben a kilépő Balló Harold ziccerénél még menteni tudott az RTK, de aztán Bese Ádám a tizenhatoson belül megrúgta Baranyi Pétert, hazai büntető következett!
A tizenegyest Temesi Norbert magabiztosan vágta a kapuba. 3-2

A szurkolók a pályán ünnepeltek, az RTK levonult, a játékvezető pedig hármat fújt a sípjába.
Az FFC nyerte a kiesési rangadót, és ezzel gyakorlatilag számos idei nehézsége ellenére ismét megtartotta helyét a BLSZ1-ben! A Rákosmenti TK-nak vereségével már csak matematikai esélye maradt erre.

Facebook oldalunkon több gól is megtekinthető:  PESTI FOCI

Tags: FFC | RTK | BLSZ1

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.