kasakonyv

Tippelj és nyerj! A forduló legjobbja ajándékba kapja Kásás Tamás könyvét.

Kásás Tamás: "A meccsek utáni, kötelező interjúkon kívül mindig kerültem a nyilvánosságot. Most kivételt tettem. Ez egy brutálisan őszinte könyv. Felszabadítóan vidám és kegyetlenül tragikus egyszerre. Hősies és botladozó. Elegánsan könnyed és súlyosan alapos. A kötet nemcsak a vízilabdáról, érmekről, sztorikról szól, hanem valóban rólam." M. Kiss Csaba: "Ezt a könyvet nem Tamásról, hanem Tamással írtam. Nem szimpla interjúkötet. Én ugyan kérdeztem, ő meg beszélt napokon, heteken, hónapokon át, de aztán csavartunk a dolgon. Megpróbáltam beleélni magam az életébe, és úgy megírni a könyvet, mintha én lennék ő. Így elsőre ez nem is olyan rossz kis élet! - vélekedett Tamás, amikor elolvasta. Szerintem se. Mindketten büszkék lehetünk rá."

A jelölésnél használhatjátok a totó jelölést ( 1, x , 2) vagy a tippmixest (H, D, V) ahogy jól esik! Fontos még, hogy az eredményt is meg kell adni, de az csak a holtversenyek eldöntésére szolgál.

Segítséget a játékhoz találtok a tabellák menüben, vagy pedig a bal oldalon bármelyik csapatra rákattintva megtudhatjátok az eddigi eredményeiket!

A tippelést 2014.03.29-én szombaton 13:00-kor zárjuk le. Egy játékosnak csak egy tippsort lehet beküldeni, vagyis az első kommentje lesz az érvényes. Ha egy meccs elmarad, halasztódik vagy félbeszakad, akkor az automatikusan törlődik a játékból.

A +1 mérkőzés ugyanannyira számít bele a találatokba, mint az összes többi meccs.

Holtversenyek esetén először az dönt, hogy ki talált el több meccset telibe. pl: tipp: 2:1 eredmény. 2:1 telitalálat.

Ha még így is holtverseny van, akkor a gólarány dönt.

pl: tipp: 1:1 eredmény: 2:2 gólararánykülönbség: 0

tipp: 2:1 eredmény: 2:0 gólaránykülönbség: 1

Tippsor:

1. 2013.03.29 Szombat 13:00 UNIONE FC - PÉNZÜGYŐR SE 0:5
2. 2013.03.29 Szombat 13:00 TESTVÉRISÉG SE - FŐV. VÍZMŰVEK SK   0:0
3. 2013.03.29 Szombat 14:00 IKARUS BSE - RAFC  1:1
4. 2013.03.29 Szombat 16:00 NAGYTÉTÉNYI SE - BUDAFOKI LC  1:2
5. 2013.03.29 Szombat 17:00 INTER CDF SE - FERENCVÁROSI FC   2:1
6. 2014.03.30 Vasárnap 14:00 THSE-SASHALOM - VOYAGE SE 1:1
7. 2014.03.30 Vasárnap 15:00 KELEN SC - HEGYVIDÉK SE  0:1
8. 2014.03.30 Vasárnap 15:00 RTK-VASLÓ - III. KER. TVE 0:5
9. 2014.03.30 Vasárnap 11:00 KÖZTERÜLET SC - PESTSZENTIMREI SK  0:0
10. 2014.03.30 Vasárnap 16:00 MLTC - ASR GÁZGYÁR  0:0
10+1. 2014.03.30 Vasárnap 17:00 GOLDBALL `94. FC - SZABADKIKÖTŐ SE  2:3

A Totó Győztese Viandt Dániel lett!

Az élen előbb a telitalálatok, majd a jobb gólarány döntött. 

Ismét egy nagyon durva hét volt. Óriási a harc a BLSZ1-ben és a BLSZ2-ben is, így nem könnyű eltalálni a meccseket. 

Így viszont az összetett versenyünk is érdekesebb lett.  

1. Viandt Dániel     6 (1)    +3, 0, 0, 0, +2, +2, +1, +2, +1, +4+ 0 = 15

2. Szabó Topi István   6 (1)   +4, +0, +1, 0, +3, +1, 0, +3, +2, +3, +1 =  18

3. Majoros Tamás   6  (0)

Találatok:

6: Dániel Viandt, Tamás Majoros , Szabó Topi István
5: Andrea Daru, Richard Simon, Miklós Pozsgai, Döme János, Miklós Supka

4: Angéla Bakos, Ivancsó Viktória,
Polgár Ferenc,   Szabó András,
György Eichenwalder, Norbert Ember, Tamás Kalácska,
Gyula Pátkai, Géza Bászler , Robert Lipcsei , Kiss János, Viktor Kóródi

3: Imre Mórocz, Máté Jakab, Gergely Varga , Zoltán Kunics , Tamás Nyitrai
2: Péter Cseh, József Szécsi, Gàbor Kövèr , Tibor Kovács
1: Kristóf Zsigmond, Pakozdi Attila

A tippsort érdemes bemásolni a komment mezőbe és akkor már csak az eredményt kell hozzáírni.

Összetett verseny: aki a tavaszi 15 forduló után bekerül az első 5-be ajándékot kap. A fordulókban elért pontok összeadódásával jön létre az összetett eredmény.

Az összetett nyereményhez nem fontos minden héten játszani.. Csak aki többször tippel annak nagyobb az esélye, hogy előrébb végezzen, de egy két jól sikerült fordulóval be lehet hozni a kihagyott hetet, heteket.

Az összetett versenyben először a pontszám aztán a magasabb játékszám, utána a több magasabb pont rangsorol.

Öszetett verseny ajándékok:

1. helyezett: 8000 FT értékű PestiFoci kupon

2. helyezett: 5000 FT értékű PestiFoci kupon

3. helyezett: 3000 FT értékű PestiFoci kupon

4. helyezett: 2500 FT értékű PestiFoci kupon

5. helyezett: 2500 FT értékű PestiFoci kupon

melyet az LDPB Trading Kft. üzletében (1105 Budapest Vaspálya u 55/A) válthattok be Lonsdale vagy sok más jó kis termékre!

Az összetett verseny állása:

1. Simon Richárd: 5+7 +7+8+5 = 32
2. Kunics Zoltán: 9 +7 +5+7+3 = 31
3. Szécsi József: 8+8 +6+7+2 = 31
4. Viandt Dániel: 7+7 +4+7 +6= 31
5. Szabó Topi István: 6+6 +5+7+6= 30
6.Supka Miklós: 6+7+5+6+5 = 29

7. Szabó András: 6+6+5+8+4 = 29
8. Mórocz Imre: 8+5+5+7+3 = 28
9. Jakab Máté: 7+7 +6+5+3 = 28

10. Zsigmond Kristóf : 6+9+5+6 +1 = 27
11. Pakozdi Attila: 6+8 +5+7+1= 27
12. Majoros Tamás: 4+7+5+5+6 = 27
13. Kalácska Tamás: 9 +7 +2+4+4 = 26
14. Kövér Gábor: 6+7 +4+7+2= 26

15. Polgár Ferenc: 5+7+3+7+4 = 26
16. Kiss János: 4+6 +7+5+4 = 26
17. Bászler Géza: 4+6+5+7 +4= 26
18. Lipcsei Róbert: 6+6+4+6+4 = 26
19. Kovács Tibor: 8+6+4+5 +2 = 25
20. Pátkai Gyula: 7+6+3+4+4 = 24
21. Varga Gergely: 6+6+5+4+3 = 24
22. Daru Andrea: 5+6+2+6 +5 = 24
23. Bakos Angéla: 3+6+4+5+4 = 22
24. Pozsgai Miklós: 4+2+8+5= 19
25. Balatoni Máté: 6+7+5 = 18
26. Ember Norbert: 5+7+4 = 16
27. Ivancsó Viktória: 3+6+3+4 = 16
28. Eichenwalder György: 7+5+4= 16
29. Döme János: 5+6+5 =16
30. Ivancsó Dávid: 4+5+6= 15
31. Gyuri György 5+6 = 11
Balatoni Balázs: 6+5 =11
33. Szirmai Dávid: 5+5 = 10
34. Kovács András: 3+6= 9
35. Vilics János: 4+5 =9
36. Tóth László Péter: 9
37. Cseh Péter: 6+2= 8
38. Imre Sándor: 5+3 =8
39. Garai Viktor: 8
Ancsák Tamás: 8
41. Király Ákos: 7
Tóth László Péter: 7
43. Singer Marcell: 6
Vincze Bálint: 6
László Zsolt: 6
46. Zsludov Péter 5
Balogh Bence 5
48. Péntek Levente: 4
Kóródi Viktor: 4
Nyitrai Tamás: 4
Szkala István: 4
52. Apjok Gergely: 3
Nyitrai Tamás: 3
54. Fitos Bence: 2

Tags: BLSZ Totó

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.