BLSZ III. 2.: hét perc alatt 3 gólt lőtt a cserejátékos

Írta: Lázár Lajos

buske33 1 7

A BLSZ III. 2. csoportjában a legutóbbi fordulóban a BÜSKE a még veretlen 33 FC csapatát fogadta, és a vendégek 7-1-es győzelmével végződött a találkozó. A mérkőzés érdekessége, hogy a 33 FC hét gólján hárman osztoztak, úgy, hogy ketten mesterhármast értek el. Léb László mesterhármasa már természetesnek tűnik, hiszen csapata valamennyi meccsén ebben a szezonban szerzett gólt, és 9 találatával vezeti a csoport góllövőlistáját. A másik „gólgyáros”, Babicz Péter teljesítménye azonban meglepetés, mert csereként lépett pályára szünet után, és hét perc alatt, az 58. a 63. és a 65. percben, vette be háromszor az ügyvédek kapuját.

„Amikor 2011-ben újjáalakult a 33 FC, és a BLSZ IV-ben kezdtük, Péter ontotta a gólokat, és gólkirály lett – mondta a klub elnöke dr. Kelényi Gábor – Már az első év után feljutottunk a III. osztályba, és ott is a legeredményesebb volt. Sajnos, mostanában már ritkán vállal meccset, és kihagyások után csak a kispadon kap helyet. De ha beszáll, képes olyan teljesítményre, mint legutóbb a BÜSKE ellen”


„Mielőtt a 33 FC játékosa lettem, az akkor NB III-as Százhalombatta csapatában futballoztam – vette át a szót Babicz Péter – A klub alakulásakor még valamennyien benne éltünk a futballban, de az idő múlásával kevesebbet mentünk edzésre, kevesebb meccset vállaltunk különböző elfoglaltság miatt. Ilyenkor gyakoribbak a sérülések, engem sem került el, és ezért hosszú időt kihagytam. Most nem akadályoz sérülés, de egyéb okok miatt csak ritkán jelentkezem játékra. Az őszi idényben ez volt a második mérkőzésem, így nagyon örültem a mesterhármasnak. A háromból az első a legemlékezetesebb, jó húsz méterről találtam be a kapuba.”

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.