Mindkétszer megtelt a domboldal a Bánkút utcában - A Testvériség a Videotont és a Vasast fogadta

Írta: Pestifoci.hu

testveriseg-videoton 058

Remek hangulat jellemezte 2014.augusztus 13-án a Videoton vendégjátékát a Testvériség otthonában a Magyar Kupa 1. fordulójában.
A pálya széli domboldalon végig nézők álltak, a hazaiak szurkolóin túl több BLSZ-ben szereplő csapat vezetői, játékosai is megtekintették a találkozót, sőt még más NB1-es csapatok játékosaival is lehetett találkozni.

 

Testvériség - Videoton FC 0-7

2014.augusztus 13.


Testvériség SE:
Nagy -- Bóni (Árpád 63), Sintár, Alm, Tóth, Riscutia, Vezsenyi (Dienes 46’), Simon, Lőrincz, Jakab (Szabó F. 76’), Bacskai

Videoton FC:
Horváth -- Caneira, Fejes -- Feczesin -- Álvarez (Paudits 79), Chakla, Oliveira (Vallejos 46), Nagy, Szolnoki, Trebotic, Haraszti (Kovács 46)

Gólszerzők: Oliveira 21’, Álvarez 25’, Chakla 45’, Caneira 59’, Vallejos 72’, Feczesin 81’, Feczesin 85’


A Testvériség csapata 20 percig tudta tartani a 0-0-s eredményt, ezután Oliveira, majd Álvarez is be tudta venni Nagy János kapuját, akit odáig kétszer a kapufa is kisegített.
Becsülettel és nagy lelkesedéssel küzdöttek a hazaiak és a rövid idő alatt beszedett két gól sem szegte kedvüket.
A félidő vége előtt nem sokkal a marokkói Chakla egy szöglet után tovább növelte az NB1-es gárda előnyét. Így 3:0-s eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
A Testvériség egyébként az első félidőben nem adta fel a gólszerzés lehetőségét. Két távoli lövéssel és két sarokrúgással próbáltak veszélyt teremteni.
A második játékrészben már sokkal jobban kijött az osztály és erőnléti különbség.
A Videoton sorra dolgozta ki a helyzeteit.
Hiába védett nagyokat Nagy János kapus, az NB1-es csapat további négy góllal tette magának szebbé a budapesti kirándulást.

 

A mérkőzés után a két vezetőedző a vidi.hu oldalnak így nyilatkozott:

 

Joan Carrillo: "Ahogy vártam, különleges meccset játszottunk. A hazaiak végig nagyon lelkesen futballoztak, mi pedig tiszteltük őket, egyáltalán nem becsültük le mai ellenfelünket. Örülök, hogy a játékosok végig nagyon komolyan vették a meccset, és persze az is pozitívum, hogy nem történt sérülés. A két fiatal Vidi II játékos jól szállt be a meccsbe, persze voltak hibáik is, azonban összességében elégedett vagyok velük. Holnaptól viszont már csak a szombati Nyíregyháza elleni bajnokira koncentrálunk."

 

Törőcsik András: "Számunkra hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a Magyar Kupában vendégül láthattuk a Videoton FC-t. Úgy kalkuláltunk, hogy osztályonként 3 gól különbség alatt tartsuk magunkat, ez a része sikerült is, azonban nagyon szerettünk volna legalább egy gólt lőni, és bár volt néhány lehetőségünk, ezt a vágyunkat végül nem sikerült valóra váltanunk. Mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a Vidi végig nagyon sportszerűen állt a meccshez, egyáltalán nem kezeltek le bennünket. Szeretnék nagyon sok sikert kívánni a Videoton FC-nek!"

 

A Testvériség 2016-ban is NB1-es ellenfelet kapott a Magyar Kupában, ráadásul ismét az aktuális listavezetőt! 

 

testvasmlsz3fotó:mlsz.hu

2016. szeptember 14-én közel 800 néző előtt fogadta a BLSZ1-es Testvériség az NB1-et akkor 5 ponttal vezető Vasas csapatát. A hazaiak megadták a módját a mérkőzésnek, kísérő gyerekek, kezdő rúgás, hangos bemondó, sör, virsli, minden volt. A lelátóként használt domboldal tele volt, de a szemben lévő autómosóból is követték a mérkőzést.

Testvériség SE – Vasas FC 0-4
Magyar Kupa 6. forduló
Bánkút utca, 800 néző

2016.szeptember 14.


Testvériség: Igar-Tóth Á, Sintár, Resch, Alm - Pósa, Vezsenyi (75’ Tüskés), Szántovszki, Pollák (52’ Kaszala) - Illés, Orosz (’46 Simon Z.) . Vezetőedző: Törőcsik András.

Vasas: Póser – Preklet (Saglik), Vaskó, Korcsmár - Osváth, Czvitkovics, James, Murka – Király (60’ Gyergye) , Pavlov (Ferenczi), Remili. Vezetőedző: Michael Oenning.

testvasmlsz4fotó:mlsz.hu

A Vasas bár megbolygatta az NB1-ben eddig sikeres kezdőcsapatát, de például Vaskó, Korcsmár, Remili és Cvitkovics is ott volt a pályán, úgyhogy Michael Oenning azért meglehetősen erős csapatot küldött pályára, alátámasztva kijelentését, hogy nem becsülik alá alacsonyabb osztályú ellenfelüket.
Az első félidőben azonban hiába voltak korábbi válogatott labdarúgók is a pályán, a Testvériség remek védekezésével és lelkesedésével nem hagyta, hogy a Vasas gálává alakítsa a meccset.

Az 5. percben még Király Botond veszélyes fejese elment a kapu mellett, de 3 perc múlva már majdnem a hazai csapat szerzett gólt. Pollák Máté mutatta meg képességeit, miután egy szép csellel bejutott a tizenhatoson belülre, majd, kissé balról, 13 méterről a hosszú kapufára lőtt. 
Ezután a Vasas átköltözött a Testvériség térfelére, de a 15. percben a szurkolók szimpátiáját is gyorsan elnyerő Pollák ismét lövésig jutott, amely azonban fölé szállt.
A Vasas lőtt, beadott és játszotta az egykaput, sokáig sikertelenül, de aztán Remili szöglete után a 28. percben Korcsmár a levegőbe emelkedett és befejelte a vendégek vezető gólját. 0-1 A gól után nem sokkal Osváth Attila lövését védte remekül Igar Roland, majd, Osváth beadása után Pavlov fejese ment kevéssel mellé.

A szünetben 0-1 volt az állás, és ez a félidei eredmény nagyon nagy bravúrnak számított a Testvériség számára, ráadásul ahogy ezt elérték arra még inkább büszkék lehetnek a hazaiak!

testvasmlsz2fotó:mlsz.hu

Alighanem nem tetszett az első félidő viszont Michael Oenningnek, mert a Vasas igencsak felpaprikázva jött ki a második játékrészre, és a kanadai válogatott James Manjrekar fejesével már az 51. percben megduplázta előnyét. 0-2 Egy perccel később a 2014-es Bundesliga2-es gólkirály Mahir Saglik villant egyet, bal lábas lövését nagy bravúrral tolta kapufára Igar Roland.
Nyomott a Vasas, amely a második félidőben sokkal komolyabb tempóban futballozott. A 68. percben azért a Testvériségnek is sikerült kiszabadulnia, Illés Károly indult meg a bal oldalon, de beívelését fogta Póser Dániel.
A 70. percben csereként pályára lépett a Vasasban Ferenczi István is, aki nem sokkal később helyzetbe is került, de labdája kevéssel a kapu mellé ment. 5 perccel később Remili szabadrúgását ütötte Igar Roland a felső kapufa fölé. 

A 82. percben megszületett a harmadik vendég gól, egy kezezés utáni büntetőt Ferenczi István értékesített. 0-3
És 4 perc múlva a negyedik is, Saglik passza után Cvitkovics Péter is bevette a kaput. 0-4
A Bánkút utcában korábbi és jelenlegi válogatott labdarúgók góljaival győzött a Vasas, amely a második félidőben már sokkal ötletesebben futballozott, és végül kiszolgálta közönségét. A Testvériség a hajrában négygólosra alakuló különbség ellenére nagyon büszke lehet csapatára, mert óriásit küzdött, és egészen biztosan jó hírét vitte a BLSZ1. osztálynak.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.