Megkezdődött a X. Téli Nagypályás Torna

Írta: Pestifoci.hu

82335349 629645414470813 2500451168556154880 n

2020. január 11. szombat

 

10 óra Nimród - Puebla 4-0 - kiemelt liga

 Gólszerzők: Tóth Norbert (2), Szabó Norbert, Halász Gergő 

Nimród: Nagy Benedek - Finta Gábor, Szabó Norbert, Soóky Norbert, Kaczor Patrik, Imre Ábris, Halász Gegő, Halász Dániel, Lázár Tamás, Mauro Del Mar, Könczey Zsolt Cserék: Tóth Norbert, Vértes Vadim, Zsíros Levente

Puebla: Nagy Ákos - Sárközy Bence, Jóni Norbert, Uzelman Tamás, Csányi László, Csuka Zsolt, Dankó Ákos, KAracs András, Brückner Gábor, Rezsonye Roland, Forgó Ádám Cserék: Ábrahám László, Fehérvári Dániel, Dreiszler Vilmos, Barta Gergő, Némethy Marcell

 A magasabb osztályban szereplő Nimród végig uralta a játékot, és a 23. percben Szabó Norbert egy kijátszott akció végén 14 méterről meg is szerezte a vezetést. A BLSZ II-es csapat hiába támadott ezután is sokat, a gólzsák csak a második játékrész közepén szakadt ki. A Csereként beállt Tóth Norbert a 63. percben és a 75. percben is gólt tudott szerezni, majd a végső csapást Halász Gergő vitte be egy kijátszott támadás után.

 

Megyesán Sándor (Puebla): Tartalékosan álltunk fel. Ellenfelünk jobban játszott és megérdemelten nyert.

Könczey Zsolt (Nimród): Örülök, hogy be tudtunk nevezni a tornára. Jó lehetőség a felkészülést így megkezdeni, reméljük sikerül jó helyezést elérnünk. Jól kezdtük a mai meccset, próbáltuk nyomás alá helyezni ellenfelünket, ezzel hibára késztetve őket. A második félidőben elfáradt ellenfelünk és két minőségi cserével a helyzeteinket is nagyobb számban tudtuk kihasználni. Örülök, hogy sikerült kapott gól nélkül zárni a meccset, nagyon várjuk a következőt..

 

11 óra Inter 04 - Goldball F - kiemelt liga 1-5

Gólszerzők: Deák Zsolt ill. Kolozsvári László (3),Bompan Alex, Árvai Bendegúz

 

Az első perctől nyomást helyezett ellenfelére a Goldball, és nagyon sokat volt ellenfele kapuja előtt. Az első 15 percben 5 szögletet is rúghattak, ugyanakkor sem ezekből, sem a félidő hátralévő részében kialakított helyezeteikből sem sikerült a kapuba találniuk. A második 45 percben aztán megjöttek a .gólok is.

Kolozsvári László az 50. percben szépen tekert a kapuba egy szabadrúgást, amit azonban Deák Zsolt egy érintés nélkül a hálóba csavart szöglettel kiegyenlített. A döntetlen állás nem tartott sokáig, Kolozsvári tizenegyesből visszavette az előnyt. A 71. percben Árvai Bendegúz találata pedig gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Volt még azonban a Goldball tarsolyában. A 73. percben a csereként beállt Bompan Alex is a kapuba lőtt, majd pedig Kolozsvári László 10 perccel a vége előtt megszerezte harmadik gólját is.

 

Inter04: Gősi Viktor, Vahap Karacik, Deák Zsolt, Balassa Ádám, Balog Richárd, Laczkovics Martin, Vakarcs Dávid, Kis-Balázs Dávid, Papp Marcell, Horváth Zoltán, Szabó József  Cserék: Horváth István, Nagy Tamás, Győző Máté, Orhan Egilmez, Nagy Dávid

 

Goldball '94 FC felnőtt: Varga Ferenc - Csoszánszky Miklós, Molnár Tamás, Molnár Máté, Kamóczi Sándor, Varjú Sándor, Sulija Mátyás, Baranyai Bendegúz, Árvai Bendegúz, Kardos László, Kolozsvári László Cserék: Joó Dániel, Tokics Máté, Bompan Alex, Nagy Ádám

 

Csoszánszky Miklós (Goldball): Az első félidőben sikerült az akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sok rossz döntést hoztunk az utolsó pillanatokban.
A szervezettség és a jó játék a második félidőre is megmaradt. Az Inter úgy láttam, hogy elkészült erejével és ekkor már sikerült gólokra váltanunk a lehetőségeinket. Örömteli számomra, hogy a felkészülés első mérkőzésen ilyen meggyőző teljesítményt tudtunk nyújtani.


12 óra CSMTE - Alsónémedi SE  1-4  - kiemelt liga

Gólszerzők: Németh Krisztián (2), Varga Csaba, Mikulecz Zakariás



A Pest megyei II. osztályban szereplő Alsónémedi irányította a meccset, és egy bal oldali beadás után a 20. percben Németh Krisztián közelről meg is szerezte a vezetést. Németh 10 perc múlva tovább növelte az előnyt. A 0-2-es félidei eredmény megfelelt a játék képének, amely a második játékrészben sem változott. A Csillaghegynek Mikó István révén csak a szépítésre futotta.

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Gonda Gergő, Simonfy László, Seres Krisztián, Dóczy István, Dóczy Márton, Weitzinger Zsolt, Peringer Ferenc, Makai Gábor, Mikó István, Heizler Sándor cserék: Mudra Ferenc, Gombai Zsolt

Alsónémedi: Hajdu Kálmán, Fakras, Holpert Péter, Fogel Norbert, Józan Levente, Varga Zoltán, Sándor Krisztián, Vargyas Csaba, Kovács Bence, Schön Bálint, Szalai József, Németh Krisztián cserék: Mikulecz Zakariás, Szemán Lajos, Horváth Béla, Jobbágy László, Acsai Gábor


Boldizsár Imre (CSMTE): Kijött a két csapat közti erőnléti különbség. Egy sportszerű, jó ellenféllel mérkőztünk meg.


Horváth Miklós (Alsónémedi): Köszönöm a lehetőségeket, hogy itt lehetünk ezen a tornán. Az eredmény elfogadható, tavasszal is ilyeneket szeretnénk, de ehhez még sokat kell dolgoznunk.

 

 Műegyetem - Testvériség II - kiemelt liga  - elhalasztva


15 óra Egészség Diák SE - Goldball U 17  2 - 3   - normál liga

Gólszerzők:Szabó Csaba, Kosik Gergely ill. Könczei Árpád (2), Bujtár Csaba

Mindkét csapat megelehetősen foghíjas kerettel érkezett a mérkőzésre. Ennek ellenére, ha színvonalában hagyott is kívánnivalót maga után a mérkőzés, az izgalmakra a végén nem lehetett panasz.
A meccs elején egy gyors gólváltást láthattunk. Először Könczey lövése talált kaput a 14. percben, de 5 perc múlva Szabó Csba kiegyenlített. Szünetig maradt az 1-1. A második játékrész -ahogy az első félidő- ismét 10 perc elteltével gólt hozott a Goldballnak, megint Könczei talált be. Nem sokkal később jött a harmadik góljuk is, egy remek kiugratás után Bujtár Csaba higgadtan érékesített egy ziccert. 1-3-nál eldőlni látszott a meccs, de Varjú Sándor egy szép kontra végén közelebb hozta az Egészség DSE csapatát.
Így bár végig nyitott maradt a meccs, végül maradt a 2-3-as végeredmény.

Egészség DSE: Borsos László - Kaán Kristóf, Kisfaludi Márton, Sütő Krisztián, Dolcs Áron, Nagy Máté, Szabó Csaba, Németh Norbert, Kosik Gergely, NAgy Kristóf, Kerkovits Bálint

Goldball U17: Kassai György-Csoszánszky Miklós, Földesi Tamás, Szilágyi Árpád, Pápay Balázs, Putnoki Tamás, Varjú sándor, Könczei Árpád, Bujtár Csaba, Dormán Attila, Puczik József

Érsek Péter (Goldball): A mérkőzés azt gondolom, hogy elérte a célját. Jó kis kezdőmeccset játszottunk az ellenféllel, akinek ezúttal is köszönjük a részvételt. Éreztük a csapattal, hogy éveleji formában játszottunk, de voltak olyan momentumok, játékkombinációk, amelyek biztatásra adnak okot. Ezekre szeretnénk építeni.
Ez egy kiváló felkészülés volt a számunkra, hiszen az ellenfél is végig sportszerűen, fegyelmezetten és elfogadható tempóban játszott, így 90 percig koncentrálnunk kellett a játékunk megtartására.

 

2020. január 12. vasárnap



10 óra Nimród II - Ujpesti Haladás U17 6-8 - normál liga



Gólszerzők: Sipos István(2), Gendur Gábor (2), Holfingerr Norbert, Soóky Lázló ill. Kabos Gábor (2) Gyurkó Tamás (2) Kiesswetter Ágoston, Nyilas Domonkos, Hirt Gergely, Kósa Ábel



Gólgazdag mérkőzésen az Újpesti Haladás fiatal csapata diadalmaskodott, a Nimród II későn indította a hajrát.

Nimród II: Németh Marcell- Ladányi Tamás, Szerdahelyi Tamás, Soóky László, Hatócs Gábor, Bolgár Roland, Tarnai Gábor, Kovács Áron, Gazsi Mohamed, Szurkos Zalán, Sipos István cserék: Kovács Máté, Gendur Gábor, Holfinger Norbert, Némedi Tamás


Újpesti Haladás U17: Lukács Jácint - Kósa Ábel, Soós Attila, Bedő Krisztián, Amer Jusuf,Kabos Gábor, Faragó Hunor, Misinszki Tamás, Kiesswetter Ágoston, Gyurkó Tamás, Hirt Gergely cserék: Nyilas Domonkos, Ragó Máté, Csillag Máté, Váradi Márk, Botezatu Tobias, Szilvácsku Márton

Gendur Gábor (Nimród):Sokgólos meccsen alulmaradtunk, de felkészülésnek mindenkéépen jó volt.

Holló Tibor (Újpesti Haladás): Játékban sikerült felülmúlni ellenfelünket, a végén kiengedtünk. Gratulálok az ellenfélnek.



11 óra Csep-Gól II - Ujpesti Haladás F 1-4 - normál liga


Gólszerzők:Dankó Dániel ill. Schaffer Levente, Boros Bence, Kósa Ábel (2)


Csep-Gól II: Kiss István - Gazdag Richárd, Petrányi Gábor, Dankó dávid, Tunyogi Ferenc, Holló Tamás, Corvin Kristóf, Gyurkó György, Kozma Gergely, Kiss Dániel, Kocsi Bence cserék: Fodor Márk, Somogyi Csaba, Simonyi Gergő, Csikó Miklós

Újpesti Haladás: Németh Benjamin- Misinszki Tamás, Faragó Hunor, Kósa Ábel, Gyurkó Tamás, Amer Jusuf, Mátyok Bence, Varró Péter, Borcs Bence, Ötvös Ádám, Kasza Dániel cserék: Varró Zoltán, Mándoki Olivér,Pap Máté, Schaffer Levente, Dömök Attila



Gergely Ferenc (Csep-Gól II): A mérkőzésen minden rendben zajlott.


Kasza László (Újpesti Haladás): Gratulálok mindkét csapatnak.

 

12 óra Goldball ÖF - Páty SE 5-1- normál liga


Gólszerzők: Varga Ervin (3), Szentmihályi Gergely, Horváth Attila ill. Genszki Marcell


Goldball Öregfiúk: Kelemen Tamás, Szendrei Sándor, Jánosi Jenő, Nováki Péter, Varga Ervin, Szentmihályi Gergely, Erdei László, Czár Péter, Pentz Péter, Szentjoby Zsolt, Faliszek Norbert Cserék: Kiss Balázs, Lanti Dávid, Lőrinczi Tamás, Pápay Balázs, Szakál Iván, Maráczi János, Györök Zoltán, Pula István, Némethy Róbert


Páty: Danis-Dávid - Szlahó Roland, Bánki Bertalan, Kemény Botond, MAdaras Botond, Máté Ádám, Harcos Balázs, Oláh Gábor, Kaldisán Dor, Kont Krisztián, Horváth Bence, Biró Richárd, Genszki Marcell, Szaszák Márk



Czár Péter (Goldball): Sportszerű mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk. Sérültjeinknek gyors felépülést kívánok. Gratulálok a sportszerű ellenfélnek.


13 óra Csepel USE - BVSC U19 0-10 - kiemelt liga



Gólszerzők: Baráth, Gog El YossyBoros, Kanyó, Spálik (2), Papp, Kató, Raffasz, Szegedi



Csepel UP: Kalics Dániel - Moser Balázs, Bilacsics Márk, Ficsor Győző, Hortobágyi Bence, Maafi Dániel, Fehér Áron, Baráth Bence, Tanács Patrik, Maafi Dorián,Kékesi Gábor. cserék: Sabjanics Richárd, Nagy Tamás, Schuszter András, Kocsis László


BVSC U19: Demök Döme- Kanyó Martin, Fenyvesi Zoltán, Kató Dominik, Érsek Richárd, Sagáth Zétény, Botos Milán, Papp Bence, Spánik Márk, Zaaka Gergő,Szegedi Péter Cserék: Pánczél Dániel, Belarbi Ibrahim, Sándor János, Kustra Bence, Váradi Máté, Németh Botond, Vattai Bence, Raffasz Norbert, Gog-El Yossi, Hollókőy Ádám


 

Kalmár Adrián (Csepel UP): Amit szerettem volna a mérkőzéssel, azt elértem. Az erőnlét fejlesztésére tökéletes volt. Nagy hiányérzetem volt sajnos.


Kovács Gábor (BVSC): A mérkőzés teljesmértékben elérte a célját, fontos lesz a jövőben az ezen a mérkőzésen szerzett önbizalom.


 

14 óra ERDÉRT - BAK Respect 1-3 - kiemelt liga


Gólszerzők: Kobolák Márkó ill. Pásztor Tibor, Havasi Zsolt, Mészáros Tibor

Erdért: Kiss Tamás -Visnyei József, Engler Bence, Kállai Dávid, Kocsis Balázs, Völgyi Roland, Bozó Ferenc, Ármai Kristóf, Huszár Viktor, Kobolák Dávid, Kobolák Péter cserék: Engler Bálint, Engler Dániel, Szederkényi Márton, Fizli Szabó István, Farkas Sándor

BAK Respect: László Dániel - Varga Márton, Takács Péter, Borsi Gergely, Szombati Tamás, Laczkó Benedek, Havasi Zsolt, Csáky Gergely, Farkas Máté, Pásztor Tibor, Kántor Barnabás cserék: Mészáros Tibor, Hajdú József

Steinmetz György (Erdért): Futás nélkül nem lehet ezt a játékot játszani! Gratulálok a sportszerű ellenfélnek.

Molnár Bertalan (BAK Respect): Az első félidőben még látszott az idényeleji forma, a második játékrészben már sokkal jobban játszott a csapat.



 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.