BLSZ2. Jön az 5. forduló

Írta: Pestifoci.hu

ffc szp33 001

 

Ferencvárosi FC – KISE
2017.09.16 - 14:00 Budapest, Goldball Park Könyves Kálmán krt. 28, 1097
Az FFC rossz kezdés után  összeszedte magát és egy MUN SE elleni hazai győzelem-, valamint egy Hidegkút elleni idegenbeli döntetlen után most azt a KISE-t fogadja, amely ellen szintén lehet esélye a sikerre. Ehhez nagyon oda kell figyelnie a zöld-fehéreknek a szintén javulgató kőbányaiak ellen.

 

Szent Pál Akadémia – BVSC Zugló
2017.09.16 - 15:00 Budapest, Ikarus BSE Bátonyi utca 1-33., 1165
A forduló és talán - előzetesen megelőlegezve a csapatok számára - az ősz rangadója következik a Szent Pál - BVSC mérkőzésen. Ugyan rajtuk kívül van még jó formában lévő csapat a mezőnyben, e két társaság mindenképpen bele fog szólni az őszi/ tavaszi helyezésekbe, már ami a dobogót illeti. A Szent Pál eddig 100%-os teljesítményt nyújtva, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a harmadik helyen áll, a BVSC pedig - ahogy azt tavaly is sokáig tette - vezeti a tabellát.
Az összecsapás győztese lélegzetvételnyi előnyhöz juthat a többiekkel szemben.

 

Kelen SC II - Pestszentimrei SK II
2017.09.16 - 16:00 Budapest, Kelen SC Hunyadi Mátyás út 56, 1116
Második csapatok találkozója következik a Hunyadi Mátyás úton. A Kelen II áll valamivel jobban,az első fordulóban elszenvedett vereségüket két győzelemmel orvosolták, míg a PSK II jó rajt után érzékeny pontokat hullajtott a folytatásban. A hazaiak esélyesebbnek látszanak, de a PSK II is képes meglepetést okozni. Érdekesség, hogy a múlt héten éppen a két egyesület első csapata játszott ugyanitt döntetlent egymással.

 


CSHC 94 FC – Hidegkút SC
2017.09.16 - 16:00 Budapest, Csepel Hungary Club '94 SE Szentmiklósi út 1, 1213
A CSHC az utóbbi két mérkőzésén nagyarányú vereséggel zárta a találkozókat, így most már mindenképpen javítani kell, ha az utolsó helyet el akarja hagyni. Ellenfele a döntetlen specialista Hidegkút lesz, amely csak egy lépéssel áll előttük. Most is a pontosztozkodás a legvalószínűbb eredmény, de majd kiderül, hogy a hazai pálya jelent-e valamilyen előnyt.

 

Műegyetemi FC – RTK Vasló
2017.09.16 - 16:00 Budapest, Goldball Park Könyves Kálmán krt. 28, 1097
A BLSZ I-ből a tavalyi szezon végén aláhulló Műegyetem döcögős rajt után úgy tűnik elkapta a fonalat, és két győzelemmel igyekszik felkapaszkodni a dobogóra. A vendég RTK is rossz rajt után talált gyógyírt legutóbb a Közterület ellen. Ha mindkét csapat jó formában érkezik a mérkőzésre, akkor jó kis összecsapás után dönthetik el a pontok sorsát.

 

Törökbálint – MUN SE
A két BLSZ III-ból feljutó csapat közül jelenleg a Törökbálint áll jobban a tabellán, és most hazai pályán látja vendégül a MUN SE csapatát. A Törökbálintiak eddig hullámzó teljesítményt nyújtanak, bár legutóbbi vereségük a jó formában levő BVSC ellen belefért.  A vendégek megkezdték a felfelé haladást a táblázat aljáról a CSHC elleni alapos győzelem alkalmával. 

 

Közterület – Csep-Gól
2017.09.17 - 11:00 Budapest, Deák Ferenc "Bamba" Sporttelep 1183 Budapest, Thököly út 5.
A Közterület szorgosan gyűjti a vereségeket és 4-ből hármat már be is húzott. Igaz nem nagyon, de azért kikaptak legutóbb is, azonban most már elérkezett az idő, hogy ezen a nem túl fényes tendencián javítsanak. A vendég Csep-Gól is jó rajt után megtorpanni látszik két fájó vereséggel a tarsolyban, így a hazaiak most kihasználhatnák ezt a csepeli mélyrepülést. Kérdés, hogy ez a negatív tendencia meddig tart?

 

Pénzügyőr II – 1908 SZAC Budapest
2017.09.17 - 16:00 Budapest, Pénzügyőr SE Kőér utcai Sporttelepe 1103 Budapest, Kőér u. 1./A
A Pénzügy csapata remekül teljesít a szezon elején. Egy döntetlen után 3 győzelmet halmoztak már fel és a következőre készülnek. A SZAC sem áll rosszul, bár legutóbb az utolsó utáni pillanatokban bukott a Műegyetem ellenében. Remélhetik, hogy most nem következik be és egy jó, hajtós találkozón dönthetik el pillanatnyilag melyikük a jobb formában lévő csapat.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.