Mesteri gondolatok a BLSZ1. 18. fordulója előtt

Írta: Pestifoci.hu

azunione rafc2014 001

A 18. forduló következik a BLSZ1-ben. A forduló előtt ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük!

 

Unione - RAFC
2017.03.11 13:00
III. Kerületi TVE Sporttelep

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): - Jó csapattal fogunk játszani, amely a bajnoki címre is esélyes. Nehéz, de remek mérkőzésre számítok, mert egy stílusos ellenféllel fogunk megmérkőzni.
Természetesen szeretnénk szaporítani pontjaink számát.

Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): - Hétvégén sikerült végre nyerni, bár nem a legjobb játékunkkal, de úgy érzem folyamatosan haladunk előre. Javulásra számítok és győzelemre a következő mérkőzésünkön is.

 


Ferencvárosi FC - Pestszentimrei SK
2017.03.11 14:00
Goldball-Siketek pálya

Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): - A Rafc ellen sajnos magunkat sikerült megverni. Az első félidőben 5-6 százszázalékos ziccerünk volt, mégis 1-1 volt a szünetben. Posta Csaba félidő vége előtti súlyos sérülése több játékosomat is megzavarta fejben, így a második félidő teljesen az ellenfelünkké volt. Ők berúgták a helyzeteket, így megnyerték a mérkőzést.

Molnár Zoltán (a Pestszentimre vezetőedzője): - A múlt heti győzelmünkkel egy kellemetlen sorozatot zártunk le az orrunk alá korábban sok borsot törő Kelen ellen.
Az FFC ellen remek futballhangulatot, csapatomtól további fejlődést és győzelmet várok.

 


THSE-Szabadkikötő - ASR Gázgyár

Elmarad
Szabadkikötő Sporttelep

Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): - Végre hazai körülmények között léphetünk pályára, amit már nagyon vártunk. Fizikailag jól felkészített ellenfél következik. Az elmúlt közös mérkőzéseinken apróságok döntöttek, sajnos nem a mi javunkra. Ezen a találkozón többek között azért fogunk dolgozni, hogy a mérleg nyelve most felénk billenjen. Nem felhőtlen felkészülésünk miatt a tavaszi idény kezdetére nagyjából két hetes lemaradásunk volt. Úgy érzem ezt a lemaradást mára már bepótoltuk, és bizakodva nézhetünk a Gázgyár elleni rangadó elé!

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): - Szeretném megköszönni a csapatnak a múlt heti szép születésnapi ajándékot, amely megalapozta az esti jó hangulatot is a további ünneplésre.
A héten hektikus volt a felkészülésünk, vannak betegeink, sérültjeink.
Próbáljuk rendbe tenni a csapatot erre a komoly erőpróbát jelentő mérkőzésre, és reménykedünk a lehető legjobb eredményben.

 


Kelen SC - Ikarus BSE
Kelen SC Sporttelep
2017.03.11 15:00

Varga László (a Kelen SC vezetőedzője): - Fájó vereséget szenvedtünk Pestszentimrén, mert rossz felfogásban futballoztunk. Jön az Ikarus, amely a bajnokság egyik legegységesebb, legjobban futballozó csapata, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, és szeretnénk jó eredményt elérni.

Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): - Nehéz meccset játszottunk a Testvériség ellen. Kapusunk remekül védett, két fontos ziccert is megfogott. Aztán párharcok tömkelege volt a pályán. Nem magas színvonalú, de nívós mérkőzés volt, egy nehéz ellenfél ellen. A helyzetek alapján az egygólos győzelmet megérdemeltük.
Megint egy mérvadó meccs jön, nagyon kell nekünk a 3 pont a céljaink eléréséhez. Kötelező lenne megszereznünk, de az ilyen meccsek mindig nagyon nehezek.

 


Műegyetemi FC - II. Kerület UFC
2017.03.11 16:00
Goldball-Siketek pálya

Gallatz Kristóf (a Műegyetem vezetőedzője): - Az előző heti meccset gyorsan el kell felejtenünk, az első félidőben csak kóvályogtunk a pályán. Kedd óta a II. Kerület elleni meccsre készülünk, ahol hazai pályán pontszerzés a célunk.

Moldován Tibor (a II. Kerület vezetőedzője): - Lesz sok hiányzónk, de szerencsére a támadósorba visszatérőnk is van, Királyvölgyi Krisztián az előző félévben nem lehetett velünk.
Szeretnénk megszerezni első győzelmünket, támadó futballal lépünk fel, ez biztos.

 

43.sz. Építők SK - Fővárosi Vízművek SK
2017.03.11 17:00
Fáy utca

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): - Jó rajt után ez a kényszerű szünet nem töri meg a lendületünket, hazai pályán nem is lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése.

Újvári Gábor (a Vízművek vezetőedzője): - A játék képe alapján biztató meccset játszottunk a tavalyi bajnokkal. Megtartottuk „jó szokásunkat”, gólgazdag mérkőzés résztvevői lehettünk.
A Negyvenhármasok ellen sem adjuk alább egyértelmű célunk, hogy a bajnokság kiemelkedő csapatai közül legalább kettő ne tudjon győzni ellenünk!

 

A Testvériség SE - Hegyvidék SE mérkőzést későbbi időpontban rendezik.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.