Címvédő Építők és hősies SZAC a BLSZ Téli Teremtornán!

Írta: Szőnyi Gábor

blszterem2017

2017. január 8-án befejeződött az MLSZ Budapesti Igazgatóság által szervezett XII. Felnőtt Téli Teremtorna, a bajnok a tavaly is győztes 43. sz. Építők csapata lett!

Budafoki MTE II – 1908 SZAC KSE 3-4

negyeddöntő

 

A SZAC korai góljával indult a találkozó, Horváth Dávid talált a kapuba. A Budafoknak Csabai Tamás és Markovics Ádám révén még az első félidőben sikerült fordítania, de a helyzetek alapján akár többgólos előnyre is szert tehettek volna.

A kihagyott lehetőségeknek, vagy épp Bacsa Zsolt remek védéseinek a második félidőben megnőtt a jelentősége, mert Kaszab Bence egy fejessel egyenlíteni tudott.
Sokáig maradt a 2-2-es állás, mígnem eljött az utolsó 4 perc… Horváth Dávid egy szerencsés félpályás góllal ismét megszerezte a vezetést a SZAC-nak, majd Kaszab Bence is bevágott egy kipattanót 4-2-re módosítva az állást. Az utolsó perc előtt Markovics Ádám még felzárkóztatta a Budafokot, de az egyenlítésre már nem maradt idő, így a pestszentlőrinci csapat jutott az elődöntőbe.

 

RAFC – Szent Pál Akadémia 6-6 büntetőkkel: 8-9

negyeddöntő

A második negyeddöntő is hasonlóan izgalmas volt, a 2014-es terembajnok RAFC a Szent Pál ellen próbálta meg kivívni a 4 közé jutást.
A 3. percben Kiss Benjámin sarkallós passza után Horváth András megszerezte a vezetést a Szent Pálnak.
A RAFC azonban nem ijedt meg a góltól, a sárga-kékek még ebben a félidőben néggyel válaszoltak ellenfelüknek, Hámory Zoltán, majd Balatoni Máté kétszer és Ebenhárdt Tamás vette be a kaput. Az Akadémia Kiss Benjámin révén a 19. percben 4-2-re tudta menteni a félidőt.

A második játékrészben Kiss Benjámin góljával 4-3-ra feljött a Szent Pál, majd Cornides Krisztián ki is egyenlített.
Nyolc perccel a meccs vége előtt a mérkőzésen kapusként játszó játékmester, Vörös Péter félpályáról 5-4-re visszavette a vezetést a RAFC-nak. Majd ugyanebben a percben a BLSZ1. góllövőlistáján is előkelő helyen álló Vörös passza után Jernei Bence lőtt a jobb felsőbe. 6-4
3 perc volt hátra, amikor egy RAFC védelmi megingást követően Horváth András az üres kapuba lőtt. 6-5
Amikor már úgy tűnt, hogy a Rákosszentmihály az egygólos előnyt azért meg tudja majd tartani, egy perccel a vége előtt Cornides Krisztián büntetőkre mentette a meccset. 6-6
A büntetőknél kijött a kapusok közötti különbség, mert a mezőnyjátékos Vörös Péter nem tudott hatost hárítani, Makkai Simon viszont egyet igen, így a Szent Pál jutott a négy közé.


Testvériség SE – MUN SE 10-0
negyeddöntő

Szolidabb negyeddöntő következett, a Testvériség 5-0-s félidő után 10-0-ra verte az egyébként a tornán remekül szereplő BLSZ3-as MUN SE csapatát.


43.sz. Építők SK – Szigetsport Akadémia 15-0
negyeddöntő

És ahogy arra számítani lehetett következő elődöntőbe jutásért folyó meccsen is nagy volt a különbség, a torna legfőbb favoritja, az Építők a BLSZ4-es Szigetsportot verte könnyedén 15-0-ra.

 

1908 SZAC KSE – Szent Pál Akadémia 2-2 büntetőkkel: 4-3
elődöntő

Az első elődöntőt a már minden bajtól szenvedő, mindössze egy cserejátékossal rendelkező SZAC a Szent Pál Akadémiával játszotta.
A Szent Pál Hollósi Mátyás góljával már az 5. percben vezetést szerzett, majd Lukácsi Áron révén még ebben a játékrészben 2-0-ra növelte előnyét. A Pestszentlőrinciek helyzete sokáig reménytelennek tűnt, de a második félidő közepén Gálvölgyi István egy szabadrúgásból szerzett góllal minimálisra csökkentette a különbséget.

A játék képe alapján még ekkor is a Szent Pálnak állt a zászló, de 5 másodperccel a meccs vége előtt Horváth Dávid csak kiegyenlített. 2-2
A büntetőpárbajban Gálvölgyi István kihagyta az első büntetőt, Lukácsi Áron viszont belőtte.
Óriási előnyben volt így a Szent Pál. Ezután Horváth Gellért valamit súgott Bacsa Patrik kapusnak, aki ezután kivédte az Akadémia mindkét lövését. A SZAC nem hibázott többször, és a teremtorna döntőjébe jutott.

blszterem4

A drámai döntőbejutás után a szentlőrincieknél már csak az volt a kérdés, hogy a döntőben majd, hogy fognak tudni kiállni, mert 5 emberük maradt, abból is egy sérült volt.

 

 

43.sz. Építők SK – Testvériség SE 5-3
elődöntő

blszterem20178

Két veretlen, és sokak szerint a két legerősebb csapat vívta a második elődöntőt, a Testvériség és az Építők.

Vécsi Gábor korai találatával a tavalyi bajnok kék-fehérek szereztek vezetést, majd a félidőig nem is változott az eredmény. A második játékrészben ismét Vécsi szerzett korán gólt, majd a 28. percben Vezsenyi Patrik zárkóztatta fel a Tesit.

Vécsi Gábor azonban egy perc múlva újabb találatot jegyzett, és fontos mesterhármasával már 3-1 volt az eredmény az Építőknek. Illés Károly is megmutatta azonban, hogy lehet rá számítani, gólt szerzett és 3-2-nél teljesen nyílt lehetett volna a meccs, ha nem jön azonnal Érsek Róbert válasza. 4-2.
Tóth Ákos ezután még szépített, de a meccs vége előtt 5 perccel ismét jött Vécsi Gábor, aki negyedik góljával beállította az 5-3-as végeredményt.

Ezzel az Építők sorozatban negyedszer jutott be a BLSZ Téli Teremtorna döntőjébe.

 


Testvériség – Szent Pál Akadémia 8-2
3. helyért
Gólszerzők: Pósa Dániel(2), Hernáczky Attila (2), Illés Károly (2), Bodor Ferenc, Tüskés Zoltán ill. Lukácsi Áron, Kiss Benjámin

A bronzmérkőzés elég sima meccset hozott, a döntőbe jutás elmulasztása miatt bosszús Testvériség a Szent Pál ellen vigasztalódott, nyolc góljukra a kékek mindössze két találattal tudtak válaszolni.

 


1908 SZAC KSE – 43.sz. Építők SK 2-5
döntő

A SZAC már tényleg ezeregy sebből vérezve állt ki a meccsre, cserejátékosok nélkül egy sérülttel is a pályán kezdett a sorcserével rendelkező Építők ellen.
Veszítenivalójuk azonban nem volt, és utolsó erejüket összeszedve a 2. percben meg is szerezték a vezetést, Kaszab Bence lőtt a kapuba. A kék-fehérek ezután sorba hagyták ki a helyzeteket, majd a 7. percben Spáth Márton kiegyenlített. Ezután egy eladott labdát követően a 13. percben Vécsi Gábor megszerezte a vezetést az Építőknek. A félidő végén meglepetésre óriási esély nyílt az egyenlítésre a SZAC előtt, mert büntetőhöz jutottak, amelyet azonban Graeser Krisztián kivédett. Maradt a 2-1-es félidő.

A büntetőt kihagyó Kaszab Bence a második játékrészben ismét ki tudott egyenlíteni. 2-2
A döntő csak az utolsó 6 percben dőlt el végleg, amikor Mészáros Dominik, Spáth Márton és a legvégén újra Vécsi Gábor is a kapuba talált.
Vécsi utolsó pillanatokban szerzett gólja nem csak az 5-2-es végeredményt jelentette, hanem azt is, hogy pont ugyanúgy 16 gólt szerzett Budafokon, mint Mészáros Dominik, és ezzel csapattársával egyetemben a torna gólkirálya lett.

blszterem20176

A mérkőzés után mindkét csapatot vastapssal köszöntötték, a SZAC-ot hősiessége miatt, az Építőket pedig 100 százalékos eredménnyel megnyert bajnoki címe okán.

 

blszterem2017

 

Az ünnepélyes díjátadón a díjakat Wolf László és Borbély László az MLSZ Budapesti Igazgatóság Társadalmi elnökségének alelnökei és Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója adták át.

 

A döntő után az Építők Terembajnokságra kijelölt edzőjét Emecz Viktort kérdeztük:

 

- A középdöntő és a döntő az már keményen megdolgoztatott minket, a selejtezőt azt könnyedén vettük. Nem gondoltuk volna, hogy a fináléban a foghíjas SZAC így meg fogja nehezíteni a dolgunkat. Végig egy éles meccset láthattak a nézők, de azért a frissesség, a cserélési lehetőség valamint az osztálykülönbség meghozta az eredményt.
Szerintem a döntő volt a legnehezebb mérkőzés, mert a SZAC minden mindegy alapon támadhatott, nem volt veszítenivalójuk, a játékosok szerint pedig a Testvériség elleni volt az, amelyen nagyon sokat kellett tennünk, hogy a végén mi ünnepelhessünk. Egyébként kívülről mindkettő stresszes volt. Másodszor nyertük meg sorozatban a terembajnokságot, jó lenne jövőre triplázni!

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.