Izgalmas hajrát hozott az Ikarus - Budafok

Írta: Szabó Miklós

ikabudafok

Szombat délután erősen szeles időben érkezett látogatóba a szép győzelmi sorozatát a múlt héten megszakító, dobogóra vágyó Budafok a szintén oda ácsingózó Ikarus otthonába.

 

Ikarus - Budafok 2-2

BLSZ1. 23. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

A hazaiak már az első percben helyzettel nyitottak, Horváth Krisztián szögletét Gillich Máté 3 méterről lőtte mellé.

A vendégek említésre méltó válaszára a 14. percig kellett várni. Balogh Dávid verekedett ki egy labdát magának az Ikarus tizenhatosán belül, majd balra játszott Markovics Ádámhoz, aki visszatette a játékszert Baloghnak, ő pedig 5 méterről nagy helyzetben fölé lőtt.

A másik oldalon egy perc múlva Horváth Krisztián játszotta meg Borgulya Istvánt, aki egy csel után 6 méterről az oldalhálóba lőtt.

A helyzetek után a 27. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. Kainszky István pördített a leshatáron kilépő Horváth Krisztián elé, aki a kapujából kimozduló Berhidai Zoltánt megelőzve 15 méterről a kapuba emelt. 1-0

 

A lelátón helyet foglalók azt hihették, hogy folytatódik a helyzetek gyártása mindkét fél részéről, de ez most elmaradt. A játékra alaposan rányomta bélyegét az erős szél is és az, hogy a csapatok nem jártak a másik kedvében azzal, hogy hibáznak vagy annyira kinyílnak, hogy azt az ellenfél kihasználhassa.

Az egyenlítés esélye csak a 44. percben villant fel a vendégek előtt, amikor Markovics Ádám futott el a jobb oldalon, lelassult és a visszazáró védők között elveszítette a labdát, de Balogh Dávidnak sikerült visszaszereznie és megjátszania Csabai Tamást, aki viszont 5 méterről fölé pördített.

A fordulás után változott a játék képe is, nagyon iparkodni kezdtek a csapatok. A 47.
percben Klimaj Kornél szerzett labdát a saját térfél közepén egészen az Ikarus tizenhatosa elé vezette, de 19 méterről a kapus kezébe emelt.

 

Az 50. percben Kasinszky István remekül léptette ki Holló Richárdot, az Ikarus nemzetközi meccseken is edződött támadója elvitte a kapus mellett a labdát, majd visszapasszolta az érkező Borgulya Istvánnak, aki estében 8 méterről a kapu fölé lőtt.
A válasz sem sokat váratott magára. Az 55. percben Csabai Tamás adott be egy szögletet jobbról, de a labdát kivágták a védők, amely ismét visszakerült Csabai elé, akinek második beadását Skravanek László a léc alól ütötte ki.

 

Intenzívebb tempóra váltottak a csapatok, igyekeztek dűlőre vinni a dolgot. A 70. percben jött is a gól, még hozzá egyenlítő! Csabai Tamás 25 méterről végzett el szabadrúgást, labdáját Kutrovácz Gábor 6 méterről fejelte a védők között a bal felsőbe. 1-1

És ha már megérezték a gólszerzés ízét a vendégek, újra kóstolhatták azt a 82. percben, amikor a néhány perccel korábban beállt Várkonyi Zoltán 30 méteres váratlan lövése utat talált az Ikarus kapujának bal alsó sarkába.1-2

A végén azonban a hazaiak sem akartak adósak maradni. A 88. percben Kasinszky István ívelt előre egy szabadrúgást, ami egy fejről Gillich Máté elé került, aki 14 méterről, kapásból a bal alsóba lőtt. 2-2
A végeredmény így az izgalmas hajrá után döntetlen lett!

 

A mérkőzés osztályzata: 6

Az átaludt első félidő után a második már megközelítette a rangadók általános színvonalát. Az azonos erejű csapatok összecsapásán igazságos döntetlen született, kérdés az, hogy ennek az eredménynek a dobogó második fokáért való versenyfutásban melyik fél örül jobban? Gyaníthatóan a többi ellenfél…

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Csabai Tamás (Budafok) lett.

Jó játékkal, jó labdákkal és egy gólpasszal szolgálta csapatát.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.