Gólkirályjelöltek - BLSZ4.

Írta: Szabó Miklós

afc soroksar unione pestifoci

A játékosok szép számban termelik a gólokat a BLSZ osztályaiban. A gólkirályi címre leginkább esélyesek őszéből igyekeztünk kiemelni néhány emlékezetes eseményt.
Sorozatunk első részében a BLSZ4-es gólkirályjelölteket emeltük ki:

A BLSZ4. 4. csoportjában a gólkirályi címért zajló vetélkedést Kiss Gergő vezeti 18 góllal a SZAC II csapatából. Érdekesség, hogy két alkalommal is előfordult, hogy öt vagy annál több gólt tudott szerezni. Szeptember  6-án a Közterület II hálóját terhelte meg öt találattal, majd október 25-én a Csep-Gól II. ellen 6 gólig jutott.


BLSZ4. 3. csoportjának góllövőlistájának élén 30 (!) találattal Andrejszki  Tamás áll, aki a Káposztásmegyer labdarúgója. A bajnoki tabellán jelenleg harmadik helyezett csapat góljainak majdnem fele Andrejszki nevéhez fűződik (69 gólból 30).  Sokat nyom a latba, hogy a Hunreal FC elleni mérkőzésen egymaga 12 találatot vállalt a 24:1 arányban megnyert mérkőzésen, október 24-én pedig  hét góllal járult hozzá az Issimo II elleni győzelemhez.


A BLSZ4. 2. csoport gólkirályi címére jelen állás szerint a szezon félidejében Novák Richárd a Mahatma Gandhi támadója a legesélyesebb 21 találattal. Novák a legjobb napot október 4 -én fogta ki, amikor öt találat jegyzett a Than Károly SE elleni mérkőzésen. Megemlítendő, hogy a góllövőlistán az első négy helyen három Mahatma Gandhi játékos található.


A BLSZ4. 1. csoport esetében azzal a furcsa és egyben örömteli helyzettel találhatjuk szemben magunkat, hogy az első helyen  jelenleg hárman állnak. Hajdu Imre az AFC Soroksár csapatából, Kovács Gyula László a Lurkó SE és Nemes Szilveszter a Siketek együtteséből egyaránt 16-16 találatnál jár.
Hajdu Imre (Soroksár) november 22-én négy  gólt ért el a Híd-Unió SE ellen, és egy alkalommal még egy mesterhármast is tudott szerezni (nov. 7-én a Lurkó ellen). Hajdu Imre eredményességére jellemző, hogy a 3. és a 9. forduló között minden fordulóban tudott egy vagy több gólt szerezni.
Kovács Gyula László (Lurkó SE) esetében megemlítendő, hogy az október 17-én lejátszott Siketek – Lurkó SE mérkőzésen, csapata 6 góljából egymaga ötöt vállalt, majd november 7-én 24 perc alatt szerzett mesterhármast az AFC Soroksár ellen.
Nemes Szilveszter (Siketek) novemberi teljesítménye különösen említésre méltó. Előbb 8-án szerzett négy gólt a 2011 Champion FC csapata ellen, majd egy héttel később 14-én az AC Zrínyi-Max hálóját zörgette meg 3 alkalommal.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.