Óriási FFC-bravúr! 42 meccs után vesztett az Inter!

Írta: Pestifoci.hu

ffc100x100

 

Inter CDF SE - Ferencvárosi FC 0-3

 

Sorozatban negyvenkét győztesen megvívott bajnoki mérkőzés után kikapott az Inter. Az FFC rendkívül motivált, és szervezett futballal megállította a listavezetőt.

 


A zöld-fehérek már a mérkőzés elején vezetést szereztek, a 6. percben Scheffer Bence passzát követően Léb László lőtt a hálóba.

A meglepett Inter ezután próbálta kapuja elé szorítani a Ferencvárost, ez hellyel-közzel sikerült is, de Hevesi Tamás csapata góllal tört ki a nyomásból. Scheffer Bencével szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt a sértett magabiztosan lőtte a kapuba.

A szünetre meglepetésre 2-0-s zöld-fehér előnnyel vonultak be a csapatok. Még nagyobb meglepetésre a hazai csapat hiába támadott, nem sikerült csökkentenie a hátrányt, ez elsősorban az FFC szervezett védekezésének és Barta Barnabás kapusnak volt köszönhető. A meccs vége felé a közel 300, nagyrészt Ferencváros-drukker már örömittasan ünnepelte a csapatot, Scheffer Bence pedig a 91. percben még egy góllal tette tökéletessé a zöld-fehér ünnepet.

 

A találkozó után a két gólt és gólpasszt adó Scheffer Bencét kérdeztük.

 

 - Gondoltátok volna a meccs előtt, hogy képesek vagytok erre a bravúrra?

- Valamit lehetett érezni. A hét minden edzésen nagyon jó létszám volt. Katonás fegyelem és koncentráltság jellemezte a hetet és a meccset is, meg is lett az eredménye. Sokat mágnestábláztunk, edzőnk, Hevesi Tamás osztott-szorzott a mérkőzés előtt. Úgy gondolom, sikerült megvalósítanunk az elképzeléseit. Nem is láttam olyat még, hogy Tamás ül a padon és nem szól semmit, nyugodt. A 2. félidőben pedig ezt tette végig, nem volt mit mondania. Le a kalappal a brigád előtt, egy nálunk szerintem jobb csapatnak öltük meg a játékát, a három helyzetünket pedig könyörtelenül kihasználtuk.

 

- Három hónappal ezelőtt még nehezen elképzelhető lett volna ez a siker, minek köszönhető ez most?

 

- Egy hosszú út végén raktuk fel a teljesítményünkre a koronát, de nem vagyunk megelégedve, legalábbis én biztosan nem. Nem kell túlértékelni és lebecsülni sem ezt a sikert. Ahol munka van, ott eredmény is van, nálunk pedig szerencsére mindkettőből kijut.
Azt gondolom, hogy sok mindent megéltünk az utóbbi pár évben, az FFC a saját kis halálát is túlélte, voltak gondjaink, elfogyott a motiváció, aztán nyáron pár ember kitartásának köszönhetően újra összeállt a klub, letisztultak a dolgok. A cél ugyanakkor számomra változatlan, miszerint érezzük jól magunkat, sportoljunk, legyen a Fradi tábornak egy ilyen arca is, és élvezzük azt, amit csinálunk. A változás egyik oka az, hogy Tamás kezében jó helyen van a gyeplő!

 

- Két gólt lőttél és egy gólpasszt adtál. A csapat és Te is egyre magasabbra emeled a lécet…

 

 - Nagyon nagy lökést kell, hogy adjon mind a csapatnak, mind nekem ez az eredmény. Amik nem jöttek össze a budafoki szerencsétlen vereségünkkor, azok most összejöttek. Bevertük az első helyzetet. Ezután nem mi irányítottuk, de kontrolláltuk a játékot, agresszívak és okosak voltunk végig. Tegnap ünnepeltünk, viszont mától már jövő hétre kell fókuszálni. Az ilyen kaliberű csapatoknál, mint a mienk, ilyenkor szokott jönni egy nagy betli. Mindenki elhiszi, hogy mekkora király, nem jön edzésre, úszik a sikerben. A héten ezt kell kezelni, de Tamás ezt is megoldja...

Tags: FFC | BLSZ1 | Inter
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.