9 emberrel a 93. percben nyert a Közterület!

Írta: Pestifoci.hu

kozteruletsk iii

A II. Kerület három győztes meccs után fogadta hazai pályán az eddig tavalyi önmagához képest szerényebben teljesítő Közterületet. A papírforma hazai sikert jósolt, de a vendégek hamar jelezték, hogy ez őket szép szóval mondva nem érdekli.

 

II. Kerület UFC - Közterület SC 2-3

BLSZ2. 7. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

A 12. percben Ángyási Gergely kapott remek labdát a jobb oldalon, belépett a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, a játékvezető pedig a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Jánosi István végezte el, és erőből a bal felső sarokba rúgta a labdát, Kovács Lehel bár nagyot nyújtózott, hárítani nem tudott. 0-1

 

A vendégek következő góljára sem kellett sokat várni. 7 perccel az első találat után Laschober Péter szerzett labdát, majd 25 méterről lőtt, Kovács Lehel kiütötte a löketet, de az érkező Urbán Gábor a hálóba rúgta a kipattanót. 0-2

Remekül játszott a Közterület, és a Kerület az első félidőben úgy tűnt, hogy csak néhány helyzettel tud válaszolni. Végül aztán a 44. percben a hazaiak is egy buktatást követően jogos büntetőhöz jutottak, Királyvölgyi Krisztián pedig a hálóba rúgta a szépítő gólt. 1-2

A második félidőre Zöld Péter helyett Cserti Balázs állt be a hazaiaknál, és első megmozdulására azonnal sárga lapot kapott.  A  frissen beállt játékos az 55. percben már nem lapot gyűjtött, hanem gólt szerzett.  Egy előre vágott labdát a menteni igyekvő Kiss Viktor Királyvölgyi Krisztián elé fejelt, aki egy az egyben vihette Ferenczi Bencére a játékszert, végül önzetlenül Cserti elé passzolt, aki a hálóba lőtt. Úgy tűnt lesen állt a támadó, a játékvezető azonban megadta a találatot.  2-2

 

A továbbiakban bármelyik fél javára eldőlhetett volna a meccs, mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek.  A II. Kerület legtöbbször távoli lövésekkel próbálkozott, amelyek azonban többnyire nem találtak kaput. A 72. percben a Közterület nagyon közel állt vezető találathoz. Ángyási Gergely szerzett labdát, majd kiugratta Urbán Gábort, aki szemben a kapussal a kapufára lőtt.

A 75. percben egy páros kiállítást láthattunk. Egy kakaskodást követően Cserti Balázst és Király Pétert is leküldte a játékvezető. Öt perc múlva ismét villant a piros lap. Kiss Viktorral szemben követtek el szabálytalanságot a hazaiak, amely után a megsérült Közterület-játékos káromkodott valamit, a spori ismét résen volt, lefülelte, és kiállította a védőt. Kicsit erős ítéletnek tűnt. A 93. percben aztán hiába játszott 9 emberrel a Közterület, mégis megszerezte a győzelmet! Ángyási Gergely adott jó labdát Urbán Gábornak, aki lefutotta védőjét, majd jobbról éles szögből kapura lőtt, a labda pedig a hálóban kötött ki. 2-3

Izgalmas, jó mérkőzést játszottak a csapatok, amelyen volt esemény rendesen, talán több is, mint kellett volna.

Tags: BLSZ2
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.