Bravúros a Műegyetem! Már kapus nélkül sem veszít a csapat!

Írta: Pestifoci.hu

mafcmuegyetem2

Kilenc nap alatt négy mérkőzést játszott a BLSZ1-es Műegyetem csapata, mely meglehetősen jól jött ki a sorozatterhelésből,  a Gázgyár elleni vereséget követően  továbbjutottak a Budapest Kupában az Erdért ellen, majd legyőzték a Vízműveket, most  szerdán pedig  2-2-t értek el a tavalyi ezüstérmes Ikarus otthonában!  A meccsdömpingről Verschitz Péter vezetőedzőt kérdeztük.

- Gratulálunk a bravúros szerepléshez. Miért alakult úgy, hogy ennyi mérkőzést volt kénytelen egymásután játszani a csapat, és hogyan éltétek meg ezt a sorozatot?

 

- Köszönjük a gratulációt. Egyetemista csapat lévén nyaranta nagyon nehezen állunk össze. A felkészülésünk is érthetően ekkor nem sokat ér, így minden évben halasztgatnunk kell.  Ilyenkor pedig úgy jön ki, hogy ebben az időszakban folyamatosan kell játszanunk a meccseket, bele kell mennünk egy erőltetett menetbe.  Így se, úgy se jó a dolog.
Az edzetlenségünk miatt ez sérülésveszélyes, most is megittuk a levét,  sok volt a húzódás, derékfájdalom a játékosoknál. Ugyanakkor eredményben jól jöttünk ki ezekből a napokból. Elégedettek vagyunk a játékosokkal, jól tűrték ezt a nehéz helyzetet. Ráadásul úgy tudtunk sikeresek lenni, hogy mi még csak most ízlelgetjük, hogy mekkora különbség van a BLSZ1. és a BLSZ2. között. Én is játszottam még 10 éve mindkét osztályban, akkor nem volt ennyire erős a budapesti első osztály, nem volt ekkora különbség, most van néhány csapat, amely az NB3. szintjét súrolja.

 

- A kupameccs is érdekesre sikerült, továbbment a Műegyetem, ugyanakkor az ott történteket sem lehetett könnyű feldolgozni?!

 

- Igen, nem volt az! A kupameccsünk utolsó percében  Akay Bence lenyelte a nyelvét, Poór Bálint játékosunk lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy megúsztuk a tragédiát, kétszer is kihúzta neki, így mire a mentő kiérkezett, tulajdonképpen már jobban volt a kapusunk. Büszke vagyok a segítséget nyújtó labdarúgómra, hogy ilyen helyzetben tudta, hogy mit kell tennie.

 

- A csapat ezután győzött a Vízművek ellen,  majd most szerdán az  Ikarus elleni 2-2-t úgy értétek el, hogy mezőnyjátékos állt a kapuban, amúgy sem kis bravúr a döntetlen, de így… Minek köszönhető a siker?


- Érthetően Akay Bence nem védhetett még, és úgy jött ki, hogy a másik kapusunk sem tudott jönni, ezért állt mezőnyjátékos a kapuban az Ikarus ellen, de Szalay Ádám korábban már védett egyszer-kétszer ilyen helyzetben és most is ahogy tudta, megoldotta a feladatot.
Persze a csapatot felkészítettük arra, hogy mire figyeljenek még jobban, hiszen mégis csak másképpen kellett védekeznünk. A játékosok még jobban felszívták magukat, 0-2 után sem adtuk fel egy percig sem. Az utolsó pillanatig mentünk a pontszerzésért, és bár a találkozó nagy részében nem nálunk volt a labda ennek a küzdelemnek köszönhetően szerintem  kiérdemeltük az egy pontot. Szerencsénk is volt, de a csapategységünk diadala is ez a bravúr!

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.