Jövőre BLSZ1-es lesz az ezüstös Gázgyár!

Írta: Szőnyi Gábor fotó: Daru Andrea

gazgyarfeljutas

Fiesztára készült a Gázgyár az ESMTK II. csapata ellen, és az előzmények ismeretében kis túlzással egy dolog ronthatta volna el az ünnepüket, az időjárás.
Az óbudaiaknak az utolsó három fordulóban mindössze egyetlen pontra volt szüksége, ahhoz, hogy a második helyen végezzen, és ezzel feljusson a BLSZ1-be.

 

ASR Gázgyár - ESMTK II 5-2

BLSZ2. 28. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

asrgaz esmtk

Kérdés volt, hogy az elmúlt napok esőzése miatt felázott pályán vajon meg tudják-e tartani a mérkőzést. Végül nem maradt el a bajnoki, de az égi áldás a meccsnapot is megtisztelte.

A szakadó esőben egy szögletet követően már az 5.percben Bodon Zoltán Gáspár Rolandra (ESMTK) fejelt labdája a kapuba jutott, így megszerezte a vezetést a Gázgyár!
A következő hazai gólra sem kellett sokat várni a kilátogatóknak: a 16.percben Ivancsó Dávid szerzett labdát a jobb oldalon, majd indította Kaltenekker Attilát, ő áttekerte a hosszú oldalra a játékszert, amit Horváth János lekészített Fehér Kendének, a támadó pedig kilőtte a bal alsót. 2-0!
A második gól túlságosan megnyugtatta a hazai csapatot, ami meg is bosszulta magát: 24.percben Borbély Zsolt vágott be egy kipattanót. 2-1!

A félidő végéig még két nagy lehetőséget kihagyott az ASR, a szünetig így maradt az egygólos előnyük.
Az 55. percben jobb oldalról rúghatott szabadrúgást a hazai csapat, Fehér Kende fél magasan a hosszú oldalra tekert, a labda senkit sem érintve a hosszú kapufáról bepattant a hálóba! 3-1!

10 perc elteltével Kaltenekker Attila indította Fehér Kendét, aki egyedül vihette rá Peressényi Soma kapusra a labdát, az ezzel mesterhármast szerző támadó el is passzolta mellette! 4-1!

A 73. percben egy jobb oldali bedobást követően Kaltenekker Attila lefordult ellenfeléről, látta hogy a kapus nagyon kint helyezkedik, és 30 méterről átemelte a hálóőrt! 5-1 A 90.percben a már ünnepre készülő hazai védelem elaludt, Németh Zoltán jobbról a kapu felé törve 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot, beállítva az 5-2-es végeredményt!

 

Győzelmével az ASR Gázgyár csapata ezüstérmes lett a BLSZ2-ben, és a következő évadban egy osztállyal feljebb fog játszani.

 

asrunnpe 

 

A feljutással és a bajnoksággal kapcsolatos élményeit a Gázgyár egyik legjobbja, Ivancsó Dávid foglalta össze nekünk:

"Két éves álmunk teljesült a feljutással, nagyon sokat dolgoztunk érte. Az ehhez vezető úton a Wágner-testvérek indítottak el minket, akik később elbúcsúztak tőlünk tavaly márciusban. Ezután érkezett számunkra a „Remény” , Metzger Tibor vezetőedző személyében, és nyáron csatlakozott Horváth László másodedző is, valamint hozzánk igazolt a Vízművekes különítmény, Kaltenekker Attila és Balogh Péter, akik rutint hoztak a csapatba, azt a rutint amely az előző szezonban nagyon hiányzott.

Így kezdtük el a vára várt őszt. Az első fordulóban az Inter csapatától hazai pályán kikaptunk 2-0-ra, de egy kis szerencsével a döntetlenre jók lehettünk volna. Nem szegte kedvünket a vereség, hiszen tudtuk, hogy ebben az osztályban nem sok csapat fog tőlük pontokat szerezni. Ezután 14 meccses veretlenségi sorozat következett, aminek köszönhetően feljutó pozícióban fordulhattunk, 9 pontos előnnyel.

Sikeres téli felkészülés ellenére 5 meccses nyeretlenségi sorozat következett. A szezon ezen részében is jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de a helyzetkihasználással hadilábon álltunk, ráadásul fortuna is elpártolt mellőlünk. Végül kettő pontra olvadt az előnyünk. 

 

Edzőink külön programokkal és beszélgetésekkel próbálták oldani a bennünk lévő görcsöt, és az RSC ellen végre feloldódtunk.
Szerencsére Fehér Kende felépült sérüléséből, neki illetve a csapatmunkánknak köszönhetően előkerültek a góllövő cipőink. Ez a meccs volt számunkra a vízválasztó, hiszen ezután 6 meccses veretlenségi sorozat következett.

Sikeresen felálltunk a padlóról és a mögöttünk lévők botlásai miatt, mostanra tudtuk, hogyha az ESMTK II-t itthon megverjük, akkor beteljesül a két éves tervünk és a 28.fordulóban megünnepelhetjük a feljutásunkat! Ez szombaton meg is történt!

Sokan álltak a csapatunk mellett, bíztak bennünk a nehezebb pillanatokban is, kitartó szurkolóinknak is szerepe volt abban, hogy sikerült behúzni a feljutást! Személy szerint én a vezetőségtől és az edzői stábtól maximális bizalmat kaptam, egyre jobban éreztem magam a posztomon, szabad kezet kaptam a középpályán. Voltak kisebb súrlódások, de ezeken hamar túllendültünk. A Metzger-Horváth párostól, illetve a két nagy öregtől (Kalti,Balogh) megfogadható tanácsokat kaptam, ennek is köszönhetően eredményes játékot tudtam produkálni. Úgy érzem, teljesítményemmel én is hozzájárultam a feljutásunkhoz. A bajnokságnak nincs vége, remélem, hogy az utolsó két meccsünket is sikeresen hozzuk le. Előre tekintve pedig úgy érzem, hogy minden adott ahhoz, hogy a BLSZ I-ben is jól szerepeljünk!
Még egyszer köszönjük a biztatást a szurkolóinknak és remélem, hogy a jövőben is kitartanak mellettünk!"

Tags: Gázgyár
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.