Az Építőknek nem jelentett gondot a Közterület!

Írta: Pestifoci.hu

kozterepito

A Budapest Kupában a legjobb 8 közé jutásért a BLSZ2-es Közterület az egy osztállyal feljebb játszó 43.sz. Építők csapatát fogadta.

 

Közterület SC – 43. sz. Építők SK 0-4

Budapest Kupa 4. forduló

/ a legjobb 8 közé jutásért/

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

 

A hazaiak tisztes helytállásban reménykedtek, míg a vendégek igyekeztek saját játékukat játszva ráerőltetni akaratukat a Közterületre, és gyorsan dűlőre vinni dolgot.
Az első 10 percben két szabadrúgást is hárítania kellett a hazaiak kapusának. A 3. percben Probáld Attila 22 méteres szabadrúgását védte Ferenczi Bence, majd a 9. percben Kovács Dávid 25 méteres lövését.
Két perccel később Reményi Roland szép kapáslövése után is a hazaiak kapusa volt főszerepben, de állta a sarat.

Az első negyed órát Visnyei Gábor (Építők) szép egyéni akciója zárta, belépett a védők közé, majd 17 méterről egy bal külsős lövéssel próbálkozott Ferenczinél, de a kapuson ezúttal sem lehetett kifogni.

A Közterület első említésre méltó mozzanata Ángyási Gergely nevéhez fűződik, aki egy labdaszerzés után 35 méterről emelt a kinn álló kapus felett a kapura, de a labda fölé szállt.

Az első félórához közeledve Kovács Dávid (Építők) mellel készítette le a labdát Érsek Róbertnek, akinek 14 méteres lövését ismét fogta Ferenczi.

Az Építők mezőnyfölénye a 35. percben végül góllá érett. Reményi Roland hosszú előreívelése után Gergely Viktor ment el a bal szélen, és az ötössel egy magasságban beadott, labdájára középen Vécsi Gábor érkezett lendületből és 6 méterről a kapu közepébe lőtt. 0-1

 

A félidő végén még adódott egy lehetőség a vendégek előtt, Érsek Róbert egy egyéni játék után egyedül húzhatott kapura és szemben a kapussal nagy helyzetben lőtt, de Ferenczi kiolvasta a jelekből a szándékot, és remek vetődéssel fogta a labdát.

A második játékrészt Érsek Róbert beadásából Vécsi Gábor 8 méteres fejese vezette fel, de a hazaiak kapusa most is biztos kézzel fogta a labdát.

Kicsit később az 50. percben Kövér Gábor (Közterület) Laschober Péter lekészítése után 22
méterről kínálta meg Hegyes Norbertet, de a vendégek kapusa is a helyén volt.

Az 57. percben egy sokpasszos, sokérintős, sokszereplős Építők támadás után újabb gólszületett. Nika Bence 25 méterről lövésre szánta el magát, labdája a kapu jobb oldalába vágódott. 0-2

A második gól után is az Építők uralta a játékot, a Közterület a szórványosnál is ritkábban vezetett támadásokat, de a mérkőzés ezen időszaka leginkább a sok cseréről szólt.

A hajrában Mészáros Dominik kellemetlenkedett többször is a hazai tizenhatos előtt, amikor előbb egy 19 méteres lövéssel akarta zavarba hozni Ferenczit, de nem járt sikerrel, csakúgy nem, mint a 74. percben, amikor szintén Mészáros játszotta meg Érseket, beadására újra ő érkezett és 4 méterről ordító helyzetben a kapu mellé fejelt.

A hátralevő időre a hazaiak ereje elfogyott, így történhetett, hogy a 76. percben a
csereként beállt Várnagy Milán 26 méteres lövése utat talált a kapuba 0-3-ra alakítva az

eredményt. 4 perc elteltével pedig egy Érsek-Mészáros összjáték végén, Mészáros Dominik 11 méteres lövése a kapu jobb oldalába vágódott.0-4

 

A Közterület a végén még jelezte, hogy a pályán vannak játékosai, Hanga Norbert ragadta magához a kezdeményezést a 82. percben. Egy szép szólóba kezdett a saját térfeléről indulva, és a vendégek kapujától 25 méterre csak szabálytalanság árán tudták szerelni. A letett labda mögé a sértett állt, de lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. Egy perc múlva Kövér Gábor szépen játszotta tisztára magát majd lőtt, 14 méterről, jobbról megeresztett labdája megpattanva a védőkön a kaput alig elkerülve szögletre vágódott.
A Sharafeddin Amer által beadott szögletből Sipos Krisztián fejelt veszélyesen 6 méterről
mellé.

A meccs legvégére még két Ferenczi védés maradt. Előbb egy kirúgás után Érsek Róbert maradt a kapussal szemben teljesen üresen, de lövését lábbal védte a Közterület hálóőre, majd egy perc múlva Faragó Bálint fejezett be lövéssel egy Építők támadást, de a hazai kapus ismét fogta a labdát.

 

A két csapat nem volt egy súlycsoportban a mai estén, igaz elég sok hiányzójuk volt.
A vendégek ugyan aránylag sok hibát ejtettek támadásaik szövögetése közben, de ilyen arányban is megérdemelten nyertek és jutottak tovább.

Az Építők ellenfele a legjobb 8 között a Sashalom lesz, a mérkőzést a THSE otthonában rendezik meg.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.