A Budafok egy éves veretlenségét vette el a Pénzügyőrnek!

Írta: Szőnyi Gábor

 2014penzugyor-budafok01 001

Nem számíthatott könnyű meccsre a tabella első helyén álló Pénzügyőr a Budafok ellen, amely gárda az elmúlt években, mintegy mumusává vált.

Emlékezhetünk az előző bajnokság véghajrájában is döntetlen született a két csapat találkozóján, amely kis túlzással a pasarétiek bajnoki címébe került.

A hazaiak meccs előtti izgalmát az biztosan tompította, hogy nem is olyan régen látták játszani a kerítés mögül a piros-feketéket a RAFC ellen.

2014penzugyor-budafok02

Az más kérdés, hogy akkor nagyon csalóka képet kaphattak ellenfelükről, hiszen a Budafok éppen az egyik leggyengébb játékát nyújtotta a szezonban.

 

Pénzügyőr SE - Budafok 0-1

BLSZ1. 13. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!


200 néző szeme láttára indult útjának a labda, amely 3 perc után a hazai kapuban landolt!
Kovács Gergely 20 méterről elemi erővel lőtte ki a jobb felső sarkot. 0-1


A Pénzügyőr a korai sokk után nem igazán találta önmagát. Az első igazi lehetősége a hazaiaknak a 12. percben volt, Varga-Sebestyén Benjámin jobbról, 16 méterről kevéssel lőtt a hosszú sarok mellé.
2 perc múlva Gyürki Gergő is próbálkozott egyet hasonló távolságból, de a kapuba tartó labdát fogta Berhidai Zoltán.
Az első félórában több lehetősége nem volt a hazai csapatnak, ráadásul helyenként a Budafok is meg tudott jelenni a kapujuk előtt, szögletekig, oldalról elvégzett szabadrúgásokig jutottak a vendégek.
A Pénzügyőr mezőnyfölénye jóval kisebb volt, mint eddigi mérkőzésein.

30 perc után valamelyest változott a helyzet.
A 32. percben előbb Gyürki Gergő lőtt 10 méterről a jobb kapufa mellé, majd Szigeti Attila egy szabadrúgás utáni kavarodást követően lőtt kapura, de a gólvonaltól 1 méterre álló Szakolczai-Sándor Balázsról visszapattant a labda a mezőnybe.
A 40. percben Iflinger Norbert vitte a labdát egy darabig keresztbe a Budafok tizenhatosa előtt, majd 17 méterről kevéssel lőtt a bal kapufa mellé.
A 43. percben óriási hazai helyzet maradt ki! Egy gyors akciót nem tudott lereagálni a vendégek védelme, Iflinger került ziccerbe, de a 9 méterről leadott lövését óriási bravúrral fogta Berhidai Zoltán.

2014penzugyor-budafok01 007

A vendégek előnyével fordultak a csapatok, és 5 perccel a második félidő kezdete után Berhidainak ismét résen kellett lennie.
A csereként beállt Meggyes Balázs 17 méterről leadott lövését ütötte ki a budafoki kapus.
Megváltozott a játék képe az első játékrészhez képest, a vendégek visszaálltak, míg a Pénzügyőr nagy energiákat mozgósított a fordításért.
A 62. percben Gyürki Gergő lőtt 13 méterről balról, de Berhidai ismét bravúrral védett.
Majd 1 perc múlva egy szabadrúgást tolt a léc fölé a vendégek kapusa, amely után a szöglet is veszélyes volt, Gyürki sarokrúgását követően Sztrunga Zsolt fejelt fölé.
A 64. perc Iflinger Norbert újabb ziccerét hozta el, és Berhidai Zoltán eszméletlen nagy bravúrját. A 12 méterről kapura tett labdát, lábbal védte a hálóőr.
A hátralévő időben a Budafok önfeláldozóan védekezett, mindig volt egy játékos, aki bele tudott érni egy-egy hazai lövésbe vagy utolsó passzba. A hajrában azonban kétszer komoly esélye volt az egyenlítésre a hazaiaknak. A 88. percben Szakolczai-Sándor Balázs 3 méterről bökött bele egy labdába, amely a felső lécre pattant.
Majd a 91. percben Meggyes Balázs beadása után a csereként beállt Kozarek András fejelt kevéssel a kapu fölé.

Az eredmény már nem változott a Budafok óriási bravúrt végrehajtva, megverte azt a Pénzügyőrt, amely ezelőtt bajnoki mérkőzésen 2013. november 2-án szenvedett vereséget, akkor a III. Kerület győzte le, szintén 1-0-ra.
A mérkőzés képe alapján a hazaiak a döntetlenre rászolgáltak volna, de az is igaz, hogy ennyire is kevés csapat volt partiban a bajnokság során a legfőbb bajnokesélyessel.

 

A mérkőzés legjobbja a Pestifoci szerint Berhidai Zoltán lett.

2014penzugyor-budafok01 005

Szenzációs formában, koncentráltan védett az egész mérkőzésen. Hatalmas meccse volt ez a hálóőrnek. Nem csodálkoznánk, ha néhány Pénzügyőr játékosnak a következő napokban a rémálmaiban is megjelenne a Budafok egyese.

 

Vélemények:

 

Berhidai Zoltán (a mérkőzés legjobbja): - Korán megszereztük a vezetést, és az első 30 perc szerintem egy ki-ki meccset hozott, aztán beszorultunk, de szerencsére megúsztuk a félidőt kapott gól nélkül.
A második játékrészben nekünk jött ellenfelünk, és mi inkább a kontrákra játszottunk. Ha rúgtunk volna még egy gólt, eldőlt volna a meccs. Örülök neki, hogy végre a csapat ennyire egyben volt. Most volt a legnehezebb dolgom a bajnokság során, legalább 7-8 lövést kellett védenem, szögletek, beadások érkeztek a kapum elé. Fejben nagyon ott kellett lennem, szerencsére, amikor nekem nem sikerült valami, akkor a csapattársak kisegítettek.

 

Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): - Abszolút célfutballra rendezkedtünk be. Egy helyzetünk volt, de azt kihasználtuk, míg ellenfelünk jóval több lehetőségből sem tudott a kapunkba találni. Egy jó csapatot győztünk le, úgy gondolom, hogy küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk!

 

Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): - A futball ma nekünk a mostoha arcát mutatta, a vendégek korai gólja után sokat tettünk az egyenlítésért, de a helyzetek kimaradtak. Azt is hozzá kell tennem azonban, hogy a mérkőzés első percétől kezdve sokkal nagyobb energiákat kell megmozgatni a győzelemért. Nem elég az esélyesség, nem elég a képesség, mindig minden hétvégén bizonyítani kell!

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.