Hogyan állnak NB3-as csapataink?

Írta: Pestifoci.hu

A listavezető!

 

    A Soroksárnak tavaly nem sikerült a feljutás, idén egyelőre jó úton járnak. Az FTC-vel szoros kapcsolatot ápoló klub, több volt ferencvárosi fiatallal és a rutinos Lisztes Krisztiánnal, Márkus Tiborral a fedélzetén, mindössze az első fordulóban veszített, és magabiztosan vezeti az NB3. Közép Csoportját. Idén mindenképpen figyelemreméltó teljesítmény nyújt a csapatban a korábbi válogatott labdarúgó Nyilas Elek fia, Ifj. Nyilas Elek, aki már számos góllal és jó játékkal vétette észre magát.

Legutóbb a Videoton II. csapatát győzték le, hiába volt a pályán a vendégeknél a nem olyan rég még az NB1-ben is gólokat vágó Milan Peric is.

 

Képlékeny…

 

   Nehéz megmondani mire juthat a korábban rendszeresen NB2-ben szereplő BKV Előre.

Remekül kezdték a bajnokságot a Nyugati Csoportban, mostanában azonban becsúsznak a rosszabb eredmények is, az Andráshida és a Győr ellen elbukott rangadó sokba kerülhet a közlekedésieknek, mint ahogy a balatonfüredi x is.

 

Felemásan szerepel az Újbuda a Nyugati Csoportban, 5 győzelmük mellett 6 vereséget is begyűjtöttek már. Ha jó napjuk van bárkit le tudnak győzni, de ha rossz akkor mindegy ki az ellenfél.

 

A két meglepetéscsapat!

 

     Két NB3-as budapesti csapatunk számára is az átszervezés folytán az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégis folytathatja szereplését a harmadosztályban.

A bajnokság 3 csoportos lett és nagyon megerősödött. Ennek a két csapatnak hajszálon múlt a bennmaradása.

Mostanra bebizonyították, hogy bizony szegényebb lenne nélkülük a bajnokság.

A Csepel FC tudatosan építkezve, rakta össze fiatal csapatát, amely sokak számára nagy meglepést okozva 11 forduló után továbbra is veretlenül a 3. helyen áll a Nyugati Csoportban. Mostanra több döntetlen után a győzelmeket kezdték el szállítani, és sorozatban az Újbuda, és a Budaörs után a hétvégén a Diósdot is sikerült legyőznie a XXI. Kerületieknek.

Ezzel már 24 harmadosztályú mérkőzés óta nem találtak legyőzőre.

 

 Az NB3-as osztályozót elbukó RKSK, szintén a visszalépők nyomán idulhatott el a bajnokságban, és most a Közép Csoportban a dobogó legalsó fokán áll. 11 meccsükből mindössze a listavezető Soroksár ellen veszítettek.

Kevesen várták tőlük is ezt a teljesítményt. Szekerüket leglátványosabban a góllövőlistát vezető Kocsis Dávid tolja, a támadó már 11-szer volt eredményes.

 

Egy jó kis második csapat…

Nagyon jól szerepel a Honvéd második csapata, a Budapest Honvéd MFA. Soraiban számos utánpótlás válogatott fiatallal a második helyen áll a közép csoportban.

Bobál Gergely 9 meccsén szerzett 10 gólja figyelemreméltó teljesítmény. Testvére, Bobál Dávid mellett ő is bemutatkozott már az NB1-ben is.

 

Akiktől többet várunk…

 

   Nehezen kezdte a bajnokságot, a tavaly még a Duna Csoportban ezüstérmes ESMTK. Akkor nem csak az eredményeik miatt tűntek ki, hanem az osztály egyik legjobb fociját játszották.

   Láthatóan nehezen tudták pótolni egyik legjobbjuk nyári távozását, a gólkirály, Szakolczai-Sándor Balázs nagy űrt hagyott maga után.

Ennek ellenére, az utóbbi időben kezd a jó útra térni az erzsébeti csapat. Legutóbbi 3 meccséből 5 pontot szerzett, a hétvégén a remekül szereplő RKSK sem tudta győztesen elhagyni ellenük a pályát.

 

Bár ki nem kap sokszor, de győzni se nagyon szokott az FTC II. csapata az NB3. Keleti Csoportjában. Azért egy ekkora klub tartalékjaitól komolyabb NB3-as szereplést várhatnak el a szurkolók.

Emlékezhetünk régen a tartalékbajnokságok időszakában, milyen második csapatai voltak az FTC-nek. Persze az egy másik korszak volt…

 

A REAC most halasztotta meccsét, talán ha nyer a Jászapáti ellen, akkor elindulhat a felfelé vezető úton, persze nem lesz könnyű dolga, hiszen a 3 pont megszerzése, eddig mindössze egyszer sikerült Mátyus János csapatának.

 

A bajnokságok állása: ITT!

 

Tags: NB3
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.