Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



blsz116

 

XII. Kerület Svábhegy – Újbudai Voyage
Az Újbuda egy 1-0-s Pestszentimre ellen aratott Budapest Kupa sikerrel hangolt a tavaszra. A fiatal csapatnak jól is jött az önbizalomnövelő siker, mert az ősszel mindössze két pontot szereztek. A folytatást 9. helyről váró Svábhegy ellen azonban nagyon nehéz dolguk lesz, papíron a hazaiak az esélyesebbek.

 

Újpest II. – SZAC
Augusztusban nagyon jó meccset játszott egymással a két csapat. A 3-3-ra végződő csata után semelyik fél sem volt igazán elégedett. A SZAC úgy érezte megnyerhette volna a meccset, az Újpestnek meg mindig a győzelem a célja. A helyzet nem sokat változott. A negyedik a hetedik helyezettet fogadja. A hazaiak mellett szól a papírforma, de azt sokat mond, hogy a SZAC a Budapest Kupában egy félidő emberhátrány ellenére is legyőzte a jó erőkből álló BVSC-t.

 

Unione – Testvériség
Az Unione a téli szünetben Chilét is megjárta, így a csapategység biztos tökéletes, mint ahogy jelenlegi helyezésük is. A második helyről fogadják a Testvériséget, mindössze 1 ponttal lemaradva az első helyezett REAC-tól. Amennyiben mindig a legjobb összeállításukban tudnának kiállni a bajnoki cím sem lenne lehetetlen számukra. Ugyanakkor a gyenge pontjuk az, hogy igen változó a kezdő tizenegyük, ha jól állnak fel akkor a Budapest Kupában az Ikarus ellen tizenegyesekkel továbbjutó Testvériséget is legyőzhetik.

 

REAC – Csep-Gól
Ősszel meglepetésre 0-0 lett a két csapat közös mérkőzésre. Az most is nagyon meglepő lenne, ha a REAC esetleg nem szerezné meg mindhárom pontot.

 

Ikarus – Gázgyár
Az Ikarus hosszú idő után edzőt váltott. Varga László a hírek szerint összekapta a csak 13. helyen álló csapatot. A jó formában lévő Gázgyár komoly célokkal vág neki az ősznek, és ehhez győznie kell a Bátony utcában, amire minden esélye meg is van.

 

Pestszentimre – RAFC
Mindkét csapat a kiesés elkerülése ellen küzd. Nehéz dolguk lesz, mint ahogy most egymással is. A döntetlen mindkét csapat számára rossz eredmény lenne.

 

43.sz. Építők – Fővárosi Vízművek
A 43-as szoros meccset tudott játszani a REAC-cal, kiesése csak a hajrában dőlt el. A Vízművek viszont meglepetésre 7 gólt is kapott a Kelentől és ez annak ellenére sem túl szép tőlük, hogy négyszer ők is betaláltak. Mindenesetre valamivel most mégis a vendégeket érezzük esélyesebbnek.

 

Kelen – Budafoki MTE II
A budai rangadón minden a hazaiak mellett szól, de Schróth Lajos csapata mindig képes a meglepetésre. Várhatóan sok néző előtt remek találkozó várható.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.