Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



szac bekescsaba

1908 SZAC - Békéscsaba 0-3

Az 1908 SZAC Budapest az NBII. listavezetőjét, a nagy múltú Békéscsabát fogadta a Magyar Kupa 6. fordulójában.  Gálvölgyi Istvánék nem adták könnyen magukat,  ha a szögleteknél jobban figyeltek volna, talán még nagyobb meglepetést is tudtak volna okozni. Természetesen így is nagyon büszkék lehetnek a rajongói a SZAC-ra, amely egy két osztállyal feljebb játszó élcsapattól, mindössze 3 gólt kapott, és még támadásokra is futotta tőle.


A Boér Gábor vendégek vezetőedzője a Békéscsaba facebook oldalának a mérkőzésről nyilatkozva nem is volt elégedett: – Igazából sima győzelemnek látszik a dolog kívülről, de szenvedős-küszködős mérkőzés volt. Biztos lenne olyan ember, aki ilyenkor azt emelné ki, hogy a magabiztos eredmény a lényeg, én azonban nem állnék be a sorba. Sajnos nem igazán tetszett, amit láttam - ettől függetlenül annak tényleg örülök, hogy a két fiatal játékos - Uram János és Dávid Zoltán - végig tudta játszani a meccset, utóbbinak pedig még a gól is összejött. Láttam azért pozitív dolgokat is, de van jócskán hiányérzet bennem és látszik, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk. Ettől függetlenül ettől kezdve a keddi bajnoki a legfontosabb számunkra - túl vagyunk ezen is -, örülök, hogy nem sérült meg senki, bár ez a műfüves pálya nem biztos, hogy most jót tett az ízületeknek, izmoknak. Két nap alatt megpróbáljuk kipihenni a mai napot és igyekszünk a lehető legjobb állapotban és összeállításban pályára lépni az ETO ellen.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.