Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



ikarus psk1

Újpest II - Unione FC
09.22. 10:00
Az Unione a múlt héten megállította az addig veretlen Kelen SC-t. Most ismét egy olyan csapat lesz az ellenfele, amely még nem kapott ki. Az Újpest eddig magabiztos volt és most is nagy esélyes, meglepetés lenne, ha a számos újpesti kötödéssel rendelkező vendégek megfricskáznák őket. Ugyanakkor az Unione mindenre képes és annak az ellenkezőjére is.

Mundi Viktor (az Újpest vezetőedzője): - Az Ikarus elleni meccsünk, az eredmény szempontjából mindenképpen jobb volt, mint az eddig lejátszott idegenbeli mérkőzéseink. Játékban viszont továbbra sem tudjuk azt a teljesítményt nyújtani, mint hazai pályán. Hál’ Istennek most hazai mérkőzésünk jön, viszont egy nagyon rutinos csapat, az Unione ellen fogunk játszani, amely ellen egy nagyon nehéz mérkőzésre számítunk.

Szabó András (az Unione vezetőedzője): - Az első 20 pecben nem azt játszottuk a Kelen ellen, amit kellett volna, és akkor voltak is lehetőségei is ellenfelünknek. Volt egy kis szerencsénk, és jó kapusteljesítmény kellett ebben az időszakban. Aztán viszont azt történt a pályán, amit mi akartunk, így hellyel közzel megérdemeltük a győzelmet. Értékes 3 pontot szereztünk egy jó csapat ellen. Egy hasonlóan jó ellenfél, vagy talán még jobb jön, az Újpest.
Nehéz dolgunk lesz, de megpróbálunk ismét tisztességesen helytállni, de az esélyesek nem mi vagyunk.

 

Svábhegy – Ikarus
09.22. 11:00
A Svábhegy meglepően könnyen kapott ki múlt héten a Budafok ellen, az Ikarus viszont nehezen adta magát az Újpest ellen. Az eredmény azonos: 0 pont. Ugyanakkor ha mindkét csapat ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint a múlt héten akkor az Ikarus lesz a befutó.

 

Veress Balázs (a Svábhegy csapatkapitánya): - Természetesen nagy csalódás volt az egész múlt heti mérkőzés, abszolút megérdemelten nyert ellenünk a Budafok. Köszönhetően a súlyos egyéni hibáinknak a mérkőzés menete elég gyorsan eldőlt. Az Ikarus ellen megpróbálunk javítani. Lesz néhány hiányzónk, de ha a Gázgyár ellen sikerült jó eredményt elérni, akkor az Ikarus ellen miért ne sikerülhetne.

Borgulya István (az Ikarus vezetőedzője): - Az Újpest elleni mérkőzést sajnálom, mert nem érdemeltünk vereséget. Abszolút partiban voltunk az ellenféllel, sőt időnként domináltunk is. Most két 4 pontos csapat mérkőzése fog következni, mindkettőnknek nagyon fontos a siker, mindent meg fogunk tenni, hogy mi jöjjünk le győztesen a pályáról.

 


RAFC - Újbudai FC
09.22. 16:00
A RAFC egy órán keresztül stabil volt a Vízművek ellen, aztán viszont összetörtek a pontos álmaik. Az Újbuda nyerő helyzetből szenvedett vereséget otthon a Csep-gól-tól. Szoros meccsre számítunk, amelyen a hazaiak esélyesebbnek tűnnek, mert előrébb tartanak mint ellenfelük.

 

Gálosi Csongor (a RAFC vezetőedzője): - A 3-0-s vereségünk ellenére, játékban méltó ellenfelei voltunk a Vízműveknek. Sőt meg is lepett, hogy sokat vállaltunk. A második félidő elején úgy jöttünk ki, hogy már-már volt, hogy beszorítottuk őket, kicsit át is adták a területet. Ebből viszont mi jöttünk ki rosszul, mert két kontrából gól kaptunk. Utána már veszett fejsze nyele volt a dolog. A kapura nem jelentettünk sajnos veszélyt. Megjegyzem, most már két-három mérkőzés óta a Vízművek pályán mindig arra állnak a fűszálak amerre nekik kell. Túl sokszor hallottam, hogy nem voltam vonalban, nem volt kéz, szabálykönyv szerint… Nem ezen múlott, jogosan nyert ellenfelünk, három ziccert is kihasználtak a mi hülyeségünk miatt. Gratulálok Véber Gyuriéknak, megérdemelték a győzelmet. Az Újbuda jön, nem mostanában gyűjtik a pontokat, pont ezért veszélyesek, de nekünk csak egy elfogadható kimenetel van a győzelmünk, bármi áron, bármekkora különbséggel.

Suskó Ferenc (az Újbuda vezetőedzője): - Izgalmas jó mérkőzést játszottunk a múlt héten a Csep-Góllal. Megérdemelten nyertek a második félidei játékuk alapján. Bízunk benne, hogy ezen a héten már nem csak gólt fogunk tudni rúgni, hanem megszerezzük első pontunkat, pontjainkat is a RAFC ellen.

 

Pestszentimre - ASR Gázgyár
09.22. 16:00
A Pestszentimre nyert helyzetből bukott a múlt héten, a már formában lévő Gázgyár ellen nem engedhet meg magának kihagyást.

Mészáros Dániel (a Pestszentimre vezetőedzője): - Egy jól sikerült első félidő után, amikor úgy játszottunk, ahogy elterveztünk. Jött 10 perc kihagyásunk és a Testvériség ezt kihasználva megfordította az eredményt. Ezt követően már a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni, így joggal nyert ellenfelünk. A hétvégén ideje lenne megszerezni az első győzelmünket otthon. Nehéz mérkőzésre számítunk, mert a Gázgyár jobb mint, amit a jelenlegi helyezése mutat, de remélem megszerezzük a 3 pontot.

Metzger Tibor (a Gázgyár vezetőedzője): - Építők ellen sokkal szervezettebben és összetettebben futballoztunk, mint az elmúlt hetekben. Nagyjából erre a 4., 5. forduló tájékára vártuk, hogy minden a helyére kerül, és a csapat szépen elkezd tudásához méltóan futballozni. Ez az eredmény nagyon kellett ahhoz, hogy a lelki békénk helyre billenjen és innentől kezdve egy normális önértékeléssel megyünk tovább. Tiszteljük a Pestszentimrét, de 3 ponttal szeretnénk tovább menni.

 

43.sz. Építők - BMTE II
09.22. 16:00
A két csapat közül a BMTE van jobb formában, és ez akár egy vendég sikerhez is vezethet. Ugyanakkor az Építők dr. Hevesi Györgyöt születésnapja alkalmából győzelemmel szeretné köszönteni. Nagy meccs várható.

 

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): - Most már igazán ránk férne egy siker. Nem is tudom, hogy az elmúlt években mikor volt ilyen gyenge szériánk, hogy 3 héten keresztül nem nyertünk. A szériák azért vannak, hogy megszakadjanak, arra készülünk, hogy ez már most megtörténik!

Schróth Lajos (a BMTE II. vezetőedzője): - Hosszú idő után a visszatértek jó lendületet adtak a csapatnak, és fiatal játékosaink remek teljesítményének is köszönhetően arattunk egy magabiztos győzelmet. Az eddigi mérkőzésekhez képest jóval fegyelmezettebbek voltunk, és jóval jobban védekezett a csapat, a végjátékban is pontosabbak voltunk. A győzelmet annak is köszönhettük, hogy nem nekünk kellett most menni az eredmény után.

 

REAC - Testvériség SE
09.22. 18:00
A kerületi rangadó esélyese a régi önmagát idéző REAC, a Testvériség is jó passzban van, de meglepetés lenne vendégek pontszerzése.

 

Lászka Balázs (a REAC vezetőedzője): - Elindultunk az új utunkon és ez a gólgyártással párosul. A rendkívül fegyelmezett, és SZAC ellen úgy is sikerült sima mérkőzés játszanunk, hogy a találkozó egy részében emberhátrányban voltunk. Fegyelmezettek voltunk, amit kértem a játékosoktól, mind emberhátrányban, mind 11 a 11 ellen maradéktalanul betartották. Hétvégén kerületi mérkőzés jön, a csapatok helyezésétől függetlenül mindig megvan ennek a pikantériája. Felkészültünk ellenfelünkből, hibapontjaikra felhívtuk a figyelmet, és ezeket megpróbáljuk majd kihasználni. Egy eredmény fogadható el csak a győzelem.

Kollár Zsolt (a Testvériség SE vezetőedzője): - Nem volt könnyű mérkőzésünk a Pestszentimre ellen, kétgólos hátrányba kerültünk a találkozó elején. Egyre érettebbek, egyre erősebbek leszünk, és nagyszerűen meg tudtuk fordítani azeredményt. Ez a csapatnak az önbizalmát nagyobbá tette, és a második félidőben már egyértelmű volt a győzelmünk, amelyet megérdemelten szereztünk meg. A REAC elleni egy pikáns mérkőzés, palotai derbi. Jól ismerem őket, mint ahogy több játékosomnak is dupla presztízs ez. Nem ezzel foglalkozunk ugyanekkor, a bajnokság legjobb csapata ellen nem feltartott kézzel fogunk kiállni, saját játékunkat játszva meglepetést szeretnénk okozni.


A Vízművek - Kelen és a Csep-Gól - 1908 SZAC mérkőzéseket a Magyar Kupa forduló miatt később rendezik meg.

 

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.