Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



blsz cimer 170

Az MLSZ Budapest Igazgatóság hivatalos közlönyében megjelent, mely csapatok nevezéseit fogadta el a Versenybizottság. A BLSZ I. osztályban teljes a mezőny. Egyetlen változás volt, a Hegyvidék csapata az LVSZ 11§ 1c) alapján XII. Kerület Svábhegy FC-ként folytatja szereplését.
A BLSZ II-ben a 2017/2018-as BLSZ III/1-ből feljutó MFC Favorit nem vállalta a magasabb osztályú szereplést egyelőre 15 csapat nevezését fogadták el, a felkérés ezután fog következni.
A BLSZ III-ra nem nevezett a TF II, és a BLSZ II-es feltöltés miatt itt így két csapattal kell majd feltölteni a mezőnyt.
A BLSZ IV-be a tavalyi évhez képest növekedett a csapatok száma, és egy nagy BLSZ-es múltú egyesület is visszatért, a Ferencvárosi Vasutas.
Négy nevezés első fokon elutasításra került: az Erős Vár, a Mahatma Gandhi, a Merkapt és a BMC nem felelt meg a feltételeknek.

 

BLSZ I. osztály


1. 1908 SZAC Budapest
2. 43. sz. Építők SK
3. ASR-Gázgyár
4. BMTE II
5. Csep-Gól FC
6. Fővárosi Vízművek SK
7. Ikarus BSE
8. Kelen SC
9. Pestszentimrei SK
10. RAFC
11. REAC
12. Testvériség SE
13. ÚBV KFT
14. Újpest FC II
15. Unione FC
16. XII. Svábhegy FC

 

BLSZ II. osztály
1. BVSC-Zugló
2. Hidegkúti SC
3. II. Kerületi UFC
4. Kelen SC II
5. Közterület SC
6. MLTC
7. Mun SE
8. Műegyetemi FC
9. Pénzügyőr SE II
10. Pestszentimrei SK II
11. RTK-Vasló
12. Szt. Pál Akadémia HSE
13. TFSE
14. THSE-Szabadkikötő II
15. Törökbálinti FC

 

BLSZ III.

1. „33” FC
2. Airnergy FC
3. ASR-Gázgyár II
4. BAK
5. BEAC
6. Bp. Erdért SE
7. Bp. Polgári SC
8. Budatétény SE
9. BÜSKE
10. CSHC’ 94 FC
11. Csillaghegyi MTE
12. Dinamo Torpedo
13. Duna SK
14. ESMTK II
15. Ferencvárosi FC
16. Fővárosi Vízművek II

17. Futbalféria SC
18. Goldball’ 94 FC
19. Inter CDF
20. Issimo SE
21. Nagytétényi Kohász

22. KISE
23. Kormányőr SE
24. Közgáz DSE
25. Lőrinci Kitartás
26. Lurkó SE Gyál
27. MAFC Wanderers
28. Margitsziget
29. MFC Favorit SE
30. MTK Baráti Kör
31. Műegyetemi FC II
32. Nimród SE
33. Piramis SE
34. Previfitt SE
35. Rákosszentmihályi SC
36. Rúg-6 FC
37. Testvériség II

38. Újpesti Flotta
39. Városgazda
40. XII. Svábhegy FC II

 

BLSZ IV.

1. 1.FC Skorpió
2. 2011 Champion FC
3. 3R Spartacus
4. Amatőr SE
5. BEAC II
6. BME Kármán
7. Bp. Erdért SE II
8. BSE
9. Budai FC
10. Budakeszi SC
11. Budatétény SE II
12. Csabagyöngye SE
13. Csepel UP SE
14. Csep-Gól FC II
15. Ember-Előny SA
16. Erzsébet SK
17. Ferencvárosi Vasutas
18. Gamma LSE
19. Hangos SE
20. Hegyalja 2050
21. Henger VL FC
22. Hidegkúti SC II
23. Híd-Unió SE
24. Hunreál FC
25. II. Kerületi UFC II
26. Inter 04 FC
27. Issimo SE II
28. Istenhegy FC
29. MAC

30. Kormányőr SE II
31. Kőbányai Egyetértés
32. Külker SC
33. Lánchíd FC
34. Margitsziget II
35. Maximo Hungária
36. MUN SE II
37. Nimród SE II
38. Palota SE
39. Pestújhelyi SC
40. Puebla Tizenhárom FC
41. Rákosligeti AC
42. Régi Foci Barátok
43. Rend-őr 07 FC
44. RKSK II
45. Romhány SE
46. Róna SC
47. RTK-Vasló II
48. Siketek SC
49. Szt. Pál Akadémia HSE II
50. Tabáni LC
51. Újpesti Haladás
52. ULC Vasló
52. Unione FC II
54. Wolfs FC
55. Zuglói Kinizsi SE
56. FC Pifu
57. Újpesti Flotta II.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.