Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



athse pse

Az NBIII. Nyugati csoportjában szombaton budapesti rangadót játszottak, amely sajnos arról szólt, hogy melyik csapatnak marad jobb esélye a bennmaradásra.
Míg 3 évvel ezelőtt, amikor a THSE és a Pénzügyőr a BLSZ1. osztályban szerepelt, akkor szinte borítékolható volt a PSE sikere, a harmadosztályban ezt most nem lehetett mondani.

A forduló előtt mindkét csapat kieső helyen állt, a vendégek a 14. helyen, a hazaiak pedig a három csoportot összevéve a leggyengébb 13. helyen.
A mérkőzést a Pénzügyőr kezdte jobban, és a zöld-fehér igyekezet a 20. percben góllá is érett, Feil Máté szabadrúgásból a jobb sarokba tekert. 0-1-el fordultak a csapatok, és a második játékrészre egy vagányabb THSE lépett a pályára, amely mindent megtett, hogy elérje az egyenlítést. Ez végül a csereként beállt Fodor Norbert góljával a 73. percben sikerült is, a 21 éves játékos szinte még csak épphogy belemelegedett a játékba, máris fontos találatot jegyzett. Aztán a Tintahalaknak a döntetlennél többre vágyó reményei a 82. percben Pokó Ajtony kiállítása miatt elszállni látszottak, a végén a hazaiaknak mégis katarzis, a Pénzügyőr számára pedig dráma következett. A 86. percben Csicsvári Milán szabálytalansága után büntetőhöz jutott a THSE, ráadásul a védő is kiállni kényszerült. A tizenegyes kimaradt, de félperc múlva Gál Szabolcs  mégis megszerezte a vezetést. A végén még a THSE-be csereként beállt Németh Gábor is piros lapot kapott, de ez Strebek Marcellékat már nem nagyon érdekelte, pillanatok múlva elérték a bravúrt, megnyitották a kaput a bennmaradáshoz.

A Tintahalaknak az utolsó három fordulóban nagyon nehéz dolga lesz, mert a bajnoki címért küzdő Kaposvárral és Ajkával fog még játszani idegenben, és a jelenleg negyedik Kerületet pedig fogadják.
A Pénzügyőrnek tulajdonképpen sorsolása miatt még mindig van reális esélye a bennmaradásra, hiszen az alsóház csapataiból kap ellenfeleket, jövő héten a BKV-t fogadja, majd a Dunaharasztihoz megy és ha az eredmények kedvezően alakulnak számára, akkor hazai pályán a szintén kiesés ellen harcoló Csorna ellen zárásként még akár véghez is viheti célját. Persze, ehhez nyerni, nyerni és nyerni kell!

Az NB3. közép csoportjában is vannak még budapesti csapatok, amelyek a kiesés elkerüléséért küzdenek, az RKSK és a Budapest Honvéd MFA viszont előnyösebb helyzetben van jelenleg.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.