Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



tesirafc

Tetvériség - RAFC 0-0

BLSZ1. 22.forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

Annak ellenére, hogy nagyon megnyomták az elejét a Testvériség támadói, elsőnek a vendégek részéről egy igen komoly próbálkozást jegyezhettünk fel. A 10. percben a RAFC kapott egy szabadrúgást még a saját térfelének közepén. Vörös István kiváló érzékkel, villám gyorsan indította Balatoni Mátét, aki 60 méteren keresztül elviharzott a bal szélen, majd középre adott Henrik Gergelyhez, akinek 14 méteres lövését látványos mozdulattal ütötte ki Zubány Miklós.
A következő lehetőségre 5 percet kellett várnunk, amikor szintén a vendégek próbálták bevenni a TESI kapuját. Ismét Henrik Gergely kapott egy remek indítást a leshatáron, kilépett a védők közül, de 16 méteres emelése mellé szállt.
Többet birtokolta a labdát a hazai csapat, de a 23. percben ismét Henrik Gergely adott életjelet magáról, amikor Zöld Bálint fejére varázsolta a labdát, akinek 14 méteres fejese azonban mellé szállt.
Az első kaput eltaláló hazai próbálkozásra 30 percet kellett várni, ekkor Illés Károly a tizenhatos bal sarkától végezhetett el egy szabadrúgást, amit Skravanek László vetődve oldalra ütött.


A félidő zárása előtt még nem sokkal aztán egy igazán nagy gólszerzési lehetőség adódott a hazaiak előtt, mert egy rossz hazaadásra Illés Károly rámozdult, azonban Skravanek László is kilépett kapujából, és el is rúgta a labdát, mellyel hasba találta Illést, akiről a labda az üresen álló kapu jobb sarka mellett hagyta el a játékteret.
Egyik fél sem tudott fogást találni a másikon, sok volt a hiba mindkét oldalon. Nem volt igazán jó félidő.
A második játékrészt is erősen kezdték a hazaiak, mert egy perc elteltével már Grót Tamás István beadása után Illés Károly 6 méterről a felső lécre fejelt.
Továbbra is sok hiba és veszekedés, szövegelés tarkította a játékot, melynek az lett az eredménye, hogy Balatoni Máté előbb szövegelésért sárga lapot kapott, majd a 69. percben egy mezőnybeli szabálytalanság miatt még egyszer láthatta a sárgát kártyát, melyeket pirosra válthatott.


De nem maradt sokáig egyedül az öltözőben Balatoni, mert a másik oldalon Illés Károly szintén másodszor szabálytalankodott sárga lapot érően, melynek az ő esetében is piros lap lett a „jutalma”.
Ennek ellenére a végén megszerezhette volna a 3 pontot a TESI. Hornok Dávid Zoltán kapott kihagyhatatlan helyzetben egy labdát, de ő bebizonyította, hogy bizony ilyet is ki lehet hagyni, mert 8 méterről, szemben a kapussal fölé emelt.
Nem volt jó találkozó, a sok hiba rányomta bélyegét a játékra. Bárhogyan is próbálkoztak a csapatok egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Talán egyikük sem érdemelt volna győzelmet, így a döntetlen volt reális és igazságos eredmény.0:0

 

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.