Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



bpvaluj2017

A harmadik helyen záró házigazda Fejér megyével azonos pontszámot ért el a Budapest Válogatott és végül negyedik lett a Dél-Közép Dunántúli Regionális Tornán.

 

Az első napi szerencsétlen két meccsből 0 pontos nap után a Budapest Válogatott összeszedte magát és bár Fortuna Vasárnap sem fogadta túlságosan kegyeibe, mégis 4 pontot gyűjtött.
Csapatunk szombati második meccse már előrevetítette, hogy ha folytatódik az a játék, amit azon nyújtottak , akkor boldogabb percek fognak következni. Így is lett, nem maradtak el a gólok!

Az első meccset a házigazda Fejér megyével játszottuk, amely 2 döntetlent játszott az első napon.
A Budapest Válogatott remekül kezdte a mérkőzést, és az 5. percben Scheiber Bence pazar előkészítése után Csabai Tamás okosan 14 méterről kilőtte a jobb sarkot. 1-0
Jól játszott a csapat és a 14. percben egy lesgólt is szerzett, Prainer Róbert labdájánál az asszisztens beintett az örömünknek.
A túloldalon Zubány Miklós tornázott egyet a korábbi Budapest Válogatott Bognár Imre szabadrúgása után.

 

labdarugobp pestifoci fmlsz

 

A 17. percben ismét növelhettük volna előnyünket, Nagy Gergő forintos labdája után Prainer passzolt középre laposan, Pósa Dániel érkezett középen, de ziccerét bravúrral védte Fejér megye kapusa.
A második játékrész elején egy lecsorgó labdából kiegyenlített a hazai csapat, Radics Ádám talált be. 1-1
Azonban ez a gól nem fogta meg Budapestet, Oláh Zoltán lefülelt egy rossz passzt és pár perc múlva visszavette a vezetést. 2-1
Remekül játszó csapatunkkal sokáig nem tudott mit kezdeni Fejér megye, és úgy tűnt, hogy meglesz a meccs, de itt még nagyon nem volt vége. Elképesztő jelenetek következtek.

A 46. percben a labda a budapesti tizenhatoson belülre került egy véleményes eset után, a kispad szabálytalanságot reklamált, a játék folytatódott, és a hazai labdarúgó a budapesti kapura ívelt, ahonnan Lóska Csaba kézzel kiütötte a labdát. Többen úgy látták, hogy belülről ütötte ki, de ezt mindenki ízlése szerint döntötte el magában, a mi játékosaink egy része is elindult a középkezdéshez.
Aki leginkább nem tudott dönteni az a játékvezető volt, először kiment a jobboldali asszisztenshez, akihez közelebb zajlottak az események, és labda feldobást akart ezután ítélni valamiért, majd magához hívta a távolabbi asszisztens, a vele való konzultáció után pedig gólt ítélt. 2-2

A bonyodalmak után folytatódott a játék, és 5 perc múlva tizenegyest kapott Fejér megye, amit azonban Zubány Miklós bravúros vetődéssel kivédett, így maradt a 2-2-es végeredmény!
A döntetlen a meccs egészét nézve igazságos volt, de egy kicsit több szerencsével sima budapesti 3 pont is lehetett volna.

 


Játékosaink nem voltak túl boldogok a mérkőzés után, motiváltak viszont igen, ez pedig Baranyának nem ígért sok jót. Utolsó mérkőzésén győzni akart a Budapest Válogatott, és győzött is!

Az előző mérkőzéssel ellentétben egy csúnyább játékra rendezkedett be a csapat, visszaállt, és várta az ellenfél hibáit. Ezek közül a 19. percben Pósa Dániel ki is használta az egyiket. Egy baranyai védelmi megingás után laza mozdulattal passzolta el a kapus mellett a labdát. 1-0
Az volt a pályán, amit mi szerettünk volna, köszönhetően remek védelmünknek nem tudott velünk könnyen dűlőre jutni Baranya megye (nehezen se). Bár fáradtak a játékosaink, és azért hibák természetesen becsúsztak. Ha már fáradtságról beszélünk azt meg kell említeni, hogy ha James Cameron megtekintette volna a mérkőzéseket, akkor Lóska Csabát azonnal elhívta volna a Terminátor 7 főszereplőjének, rajta aztán nem látszódott, hogy két nap alatt már 210 perc van a lábában, és még 30 előtte áll.

Az első félidő legvégén egy tökéletes lövéssel meglepetésre kiegyenlített Baranya megye. 1-1
Az újabb szerencsétlenségen ismét túl lendült a csapat, és az ezen a találkozón fantasztikus teljesítményt nyújtó Elek Dániel elrobogott a balszélen, majd bepasszolt Pósa Dánielhez, aki megszerezte második gólját is! 2-1
A hátralévő időben tovább hajtott a Budapest válogatott, annak ellenére, hogy a sérülések miatt szűkössé vált keretünk már nehezen bírta a gyötrelmeket. Így is további gólok megszerzésére volt esélye, azonban ezek a helyzetek kimaradtak. 4-1-es végeredmény esetén Budapest lett volna a 3. helyezett a tornán, ez a szép siker viszont a negyedik helyre hozta fel a csapatot.

 

A mérkőzés után a csapatok az MLSZ Fejér megyei igazgatójától, Schneider Bélától vették át a díjakat és az ajándékokat.

 

Eredmények:

Budapest - Somogy 1:3

Baranya - Tolna 0:2

Somogy - Fejér 1:1

Tolna - Budapest 1:0

Fejér - Baranya 1:1

Tolna - Somogy 1:0

Budapest - Fejér 2:2

Somogy - Baranya 1:1

Fejér - Tolna 2:2

Baranya - Budapest 1:2


Végeredmény:
1. Tolna megye 10 pont
2. Somogy megye 5 pont
3. Fejér megye 4 pont
4. Budapest 4 pont
5. Baranya megye 2 pont

 

A kiegyenlített mezőnyben alakulhatott volna jobban is a csapat sorsa, de összességében minden játékost, aki képviselte a fővárosi amatőr labdarúgást nagy dicséretet illet, és megérdemli ezt a szakmai stáb is.

 budvaluj2017 1

A Budapest válogatott kerete a megyei válogatottak tornáján:

kapusok: Zubány Miklós (Testvériség) , Benedek Péter (Budafok)
mezőnyjátékosok: Van Den Aker Alex (Kelen SC),, Prainer Róbert (Kelen SC), Csabai Tamás (Kelen SC), Oláh Zoltán (BVSC) Elek Dániel (Testvériség), László Bence (Testvériség), Pósa Dániel (Testvériség), Lóska Csaba (Gázgyár), Lajos László (Gázgyár), Scheiber Bence (Gázgyár), Balogh Péter (Gázgyár), Kayali Viktor (Unione), Erdei Péter (Pestszentimre), Nagy Gergő (Pestszentimre)
Szakmai Stáb: Kiss László vezetőedző, Bajzik József asszisztens edző, Horváth László asszisztens edző, Kerényi Máté gyúró, Szőnyi Gábor és Bodnár Dániel technikai vezetők.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.