Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



thseedz

A BLSZ1-ből 2017 nyarán az NB3-ba jutó THSE-Szabadkikötő élete továbbra is csupa izgalom. Bár a bajnokságban a 3 győzelmes rajt után visszaesés következett, Strebek Marcell vezetőedző nem elkeseredett, és élménydús beszámolót adott nekünk az elmúlt - dolgos - hónapokról.

- Nyári felkészülésünk játékoskiválasztással telt el. Meg kellett találnunk a nálunk jelentkező játékosokból, azokat akik képesek lehetnek felvenni az NB3 ritmusát. Mindenkit meglepve álomrajtot vettünk, és három forduló után 9 ponttal a második helyen álltunk. Ezek után jött a rémálom is. Nem tudtuk lejátszani a Dunaharaszti elleni mérkőzésünket hazai pályán, és mivel a Szövetséggel semmilyen más megoldást nem találtunk, játék nélkül szenvedtünk vereséget. Ez minden bizonnyal törést okozott a csapatnak. / nem volt ekkor még megfelelő NB3-as mérkőzésre a létesítmény -szerk./
Ezután gőzerővel a sporttelepünk fejlesztésével folytattuk a napi munkálatokat, és sokkal kevesebbet tudtunk emiatt magával a játékosokkal, csapattal foglalkozni. Sorban jöttek is a vereségek, de a hétvégén lejátszott Puskás Akadémia elleni meccsen már újra látszott, hogy nem a véletlen műve volt a jó rajt. Dolgozunk tovább, és próbáljuk párhuzamban a létesítményt és a csapatot is jobbá tenni. Aki manapság kilátogat a Weiss Manfréd úti sporttelepre, már más látkép fogadja, mint az elmúlt szezon végén. Reméljük nem csak ez lesz neki szembetűnő, hanem egy eredményes, jó csapattal is találkozik majd, amely folytatja az elmúlt években oly sikeres Halak-szereplést.

 

- Milyen most a hangulat a csapatnál?

- A hangulat egy ilyen sorozat után aligha patetikus, de az én dolgom, hogy tartsam a lelket mindenkiben, és higgyek a játékosaimban, hiszen nem véletlenül esett rájuk a választás nyáron a sok próbajátékos közül. Nincs ugyan könnyű dolgunk mert óriási a szakadék a Budapest első osztály, és az NB3 színvonala között. A játékosok tudásában, képzettségében kevésbé látok különbséget, de gyorsaságban, dinamizmusban, és a játék iramában más dimenzióba kerültünk. Itt a csapatok sokkal szervezettebbek, és mondhatjuk profibbak, ki kell mondani, nem úgy mint mi.


A magunk módján mi is próbálunk megfelelő körülményeket teremteni, de ahogy már a BLSZ1-ben is hasonlóan léteztünk, nekünk van a legszerényebb hátterünk. Mi amatőrök vagyunk, a profik világában, amit nem szégyellek kimondani. A leigazolt játékosokkal már az elején ezt tisztáztuk, hogy nehéz időszak áll előttünk, és prioritást a sporttelep fejlesztése jelent, de bízom benne töretlenül, hogy a nehéz időszakot átvészelve egy remek otthonnal a hátunk mögött, a játékosoknak és a stábnak is kizárólag csak a szakmai munkára kell majd összpontosítani. Mögöttünk nem áll egy nagy város, önkormányzat, nagy vállalat, csak magunk vagyunk. Így sokszor az összeroppanás szélén táncolunk, mint idegileg, és anyagilag is. Itt szeretném megjegyezni, hogy mindezek ellenére mi végig csináljuk, és senkinek nem leszünk adósai, mert a Vezetőség tagjai felelősségteljes emberek. A pokolian nehéz helyzet ellenére nem hibáztatok senkit, én vállaltam ezt a harcot, vannak mellettem akik segítenek, és még mindig csak a sportért, szenvedélyből teszik, tesszük ezt. Itt az edző nem csak edző, hanem szertáros, ügyintéző, és ha kell takarító. A Kft. tulajdonosai nem csak vezetői teendőket látnak el, hanem a pályán festenek, pakolnak, csapért, öltözőpadért, szekrényért stb. szaladgálnak.

 

- A játékosok is részt vesznek a munkálatokban?

- Nekik sem csak a labdával kellett foglalkozniuk az elmúlt időszakban!
Például az NB II es Csákvar elleni Magyar Kupa meccs előtt egy órával még csapatkapitányunk, Németh Gábor az utolsó simításokat végezte a kispadon, fúrt, faragott, hogy megfelelő legyen ez a része is a pályának! Majd percekkel később már a pályán látta el feladatát, mint a csapat játékosa!

Nem tudunk fenntartani munkatársakat, akiknek ki van jelölve a feladatuk, melyet ütemszerűen végeznének. Nyilván az lenne az ideális, ha olyan rendszer működne, ahol mindenki a saját feladatát végezhetné, és kizárólag arra koncentrálhatna. Természetesen ennek ezen a szinten nem így kéne már működnie, ahogy nálunk, és a hosszú távú terv ennek átszervezése, de a számok röpködnek, sokan nem is gondolnák, milyen anyagi hátteret kell biztosítani ahhoz, hogy akár ilyen minimumon eltáncolva létezni tudjunk.

 

- Úgy hallom ki a szavaidból, hogy a nehézségek ellenére nem bántátok meg, hogy vállaltátok a harmadosztályt…

- Tavaly a bajnoki címmel csapatom kivívta a feljutást. Akár megálljt is parancsolhattam volna magunknak, és maradhattunk volna a negyedik vonalban, ahogy sok csapat teszi, de mi neki vágtunk, és ha más nem, egy remek tapasztalat szerzés lesz ez. Egyelőre itt tartunk! Mindent megteszünk, hogy megálljuk a helyünket minden téren.
Most is lassan zárnom kell gondolataimat, mert itt a rossz idő és fűtőtestet kell vennem az öltözőkbe, és a régi mezek átiratozását is intézni kell.
Végh Lászlóval, Hajdu Imrével (képen Strebek Marcellel) mostanában így telnek a napjaink, amellett hogy mindhármunknak a munkahelyünkön is teljesítenünk kell. Szeretném itt megragadni az alkalmat, hogy a fent említett két barátomnak, akik szintén a Kft. tulajdonosai, megköszönjem amit tettek az elmúlt időben. Szabadidőben és munkaidőben (remélem a főnökük nem olvassa ezt a cikket) kétkezi munkával dolgoztunk a pályán, hogy megfeleljünk a pálya hitelesítésnek, amit végül a teljes bajnoki szezonra megkaptunk. Nem beszélve arról az anyagi áldozatról, amit erőn felül kellett meghoznunk. A sors majd egyszer visszaadja azt a sok önzetlen munkát, amit beletettek ebbe a csapatba, és a sporttelepbe. Azt megígérhetjük, hogy nem adjuk könnyen magunkat, küzdünk az utolsó pillanatig, a legjobb csapatok ellen is. És szilárdan hisszük, hogy ennek meg lesz az eredménye, elérve kitűzött céljainkat.

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.