Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



hidegkut ika

A kedd esti mérkőzésen a BLSZ I-es Ikarus BSE és a hazai BLSZ II-es Hidegkúti SC feszültek egymásnak a Magyar Kupa 1. fordulójában. Bár nyilván mind a két csapatban voltak hiányzók, így nyár közepén, a mérkőzés egyértelmű esélyese a vendég gárda volt.

Az első félidőben fel is billent kicsit a hidegkúti pálya, hiszen az Ika 3 kapufáig jutott és folyamatosan rohamoztak, ám a HSC állta a sarat így gól nélkül vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején aztán a frissen érkezett Kaltenekker Attila góljával beérett az Ikarus fölény. Kicsit furcsa volt, mintha a vezetés tudatában az Ika kicsit visszavett volna a tempóból és hátrébb is húzódtak, a hazaiak pedig kicsit többet támadtak és már nem volt akkora mezőnyfölény a piros-kékek javára. Bár ez magában hordozta a kontrák veszélyét nagy meglepetésre fordítottak a zöld-fehérek Németh László fejes góljával, illetve a csereként beálló Kosik Gergő 81. percben esett találatával. Az utolsó 10 percben minden követ megmozgattak a vendégek és újra felborult a pálya, de az egyenlítés már nem jött össze.

Martin Béla - HSC vezetőedző nyilatkozata:
Az Ikarus jobb csapat ezt kár lenne tagadni, de ennek ellenére azt sem mondhatjuk, hogy a szerencsének köszönhettük volna a mai meccset. Végig hajtottak a fiúk és 0-1-nél sem álltak meg. Minden tiszteletem az övék, megérdemelték a 2. körbe jutást, amivel hidegkúti történelmet írtunk. Fényévente egyszer előfordulhat ilyen. Jövő héten a TFSE szintén papíron jóval erősebb, de ezek után miért ne okozhatnánk ismét meglepetést?! Köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak, reméljük egyre többen kijárnak majd!

Megosztom
comments

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.