Keress archív híreink közt!

Budapest csapatai:

Statisztika:

Köszönjük a csapatok nevében is!

stat



hegyvi11 2

A BLSZ1. utolsó mérkőzését a Hegyvidék játszotta a Vízművek ellen. A vendégségbe érkező újpesti csapat számára nem volt nagy tétje a meccsnek, de a Bajzik József (Hobo) vezette hazaiaknak óriási, hiszen a biztos bennmaradáshoz kellett nekik a győzelem!

A találkozót 5-1-re nyerte a Hegyvidék, Bánk Levente triplázott mellette Scheffer Bence és Boda Péter volt eredményes a hazaiaknál, a Vízművek gólját Tóth Ádám szerezte.

„Az utolsó mérkőzésünkön megérdemelt győzelmet arattunk, motiváltak voltunk, de ez érthető is, hiszen számunkra élet-halál harc volt ez a mérkőzés, a Vízműveknek kevésbé –mondta Bajzik József. - A védelmünk jól helytállt, és elől pedig eredményesek tudtunk lenni.
Nyilván ez a meccs volt most számunkra a döntő, és szép győzelmet arattunk, de az igazi kérdés az, hogy egyáltalán, hogyan jutottunk ide, hogy ilyen mérkőzést kelljen játszanunk.
Az őszi szezon után megnyugtató helyzetből fordulhattunk rá a tavaszra, de ez azt eredményezte, hogy elhitték a játékosok, hogy rock and roll van, simán bennmaradunk, bárhogy is állunk hozzá a futballhoz. A labdarúgásban hosszú távon mindig kiderül mennyi munkát tettél bele, az eredmény ennek megfelelő lesz, az elért helyezések a valóságot tükrözik.
Nálunk nem elsősorban a képességekkel volt a probléma, hanem például az edzésen való részvétel nem volt megfelelő. Tisztelet a kivételnek én azt gondolom többet kell ebbe beletenni, remélem most ezt a játékosaim is átérezték. Minden jó, ha a vége jó, de a problémák léteznek, ezen változtatni kell a jövőben! Ugyanakkor mindig az eredmény a lényeg, és a csapat bennmaradt. Kívülállónak ez egy jó teljesítménynek néz ki, nekem borzalmas. Fontos, nyerhető mérkőzéseket nem tudtunk lehozni, ugyanakkor a RAFC és a 43-as ellen bravúrpontokat szereztünk, ez pedig azt mutatja, hogy van bennünk lehetőség.
Persze mondom, több munka kell!”

Megosztom

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárulsz a cookie-k használatához.